Tematikus előadássorozat

Örömmel értesítjük az érdeklődőket, hogy Alapítványunk

Gézengúz BabaAkadémia

címmel ismét tematikus előadássorozatot indít.

A Gézengúz BabaAkadémia célja a rendelkezésünkre álló, tudományos bizonyítékokon alapuló ismeretek átadása és az együttgondolkodás lehetőségének megteremtése a gyermeknevelés kiemelt témaköreiről.

1.      „Kötés-kötődés” – beszélgetés a kötődésről és a különböző hordozási

lehetőségekről

2014. augusztus 11., hétfő, 10.00-11.30

2.      Kommunikációs gyakorlatok – útmutatás a „Nem!”-, a „Miért?”- és a hiszti-

korszak átvészeléséhez

2014. augusztus 18., hétfő, 10.00-11.30

3.      Hogyan működnek a gyerekek? – gondolatok az alvásról és az evésről

2014.08.26., kedd, 10.00-11.30

Helyszín: Cseppek Háza (Budakalász, Sport utca 3.)

Részvételi díj: 1000 Ft/család

Szeretettel vár minden érdeklődő anyukát, apukát, nagyszülőt, rokont, ismerőst Vraskóné Réfy Hanna gyógytornász-perinatális szaktanácsadó.

A programokra előzetes bejelentkezés ajánlott! Igény esetén korlátozott számban gyermekfelügyeletet biztosítunk.

Jelentkezés a recepción, illetve a 26/546-327 telefonszámon.

 

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

 

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit!

Cziglán Karolina, pszichológus

Felelősségteljes feladat szülőnek lenni, ez nem vitás, de néha elsiklunk ennek lelki-érzelmi vetülete fölött. Persze, fontos dolog ruháztatni, etetni, taníttatni, és az egészségére vigyázni a gyereknek, de vannak olyan elemei is a szülői felelősségnek, ami sokakban nem is tudatosul. Ezért fontos beszélni róla. A teljesség igénye nélkül néhányat összegyűjtöttem ezek közül.

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit

Ez talán a legfontosabb a gyereknevelésben. Gondoljunk bármilyen életkorú gyerekre, a szülőnek mindig van olyan szerepe, hogy befogadja, elfogadja a gyerek érzelmeit, azokat is, amikkel ő maga nehezen tud megbirkózni, és segítsen feldolgozni.

Ezzel a folyamattal sokat foglalkozott a pszichológia, sajátos kifejezésekkel érzékelteti, mit tesz ilyenkor a szülő. Például, hogy „tartalmazza”, „konténerezi” a gyermek érzelmeit. A lényeg, hogy segít megemészteni: átveszi, és visszaadja kissé átdolgozott, a gyermek számára fogyasztható formában. Ez gyakran csak egy arckifejezésben, mozdulatban jelenik meg.

Például, mikor a gyermek dackorszakát éli, dührohamot kap, és a szülő jó esetben nem borul ki a jelenettől, és nem esik kétségbe attól, hogy mások is látják, hogy viselkedik a gyermeke, és megszégyenül szülőként, hanem egyszerűen csak elviseli a gyermek lelkiállapotát, esetleg szavakba önti, megfogalmazza, szerencsés esetben nem úgy, hogy „azonnal hagyd abba a hisztizést”, hanem például úgy, hogy „látom, nagyon fáradt vagy, rosszkedved van, nem baj, mindjárt hazaérünk, és jobb lesz, meglátod”.

Nem arról van szó, hogy erre a gyermek abbahagyná a műsort, szó sincs róla, de nem is ez a cél. Néha képes kizökkenni, máskor nem, de ha sokszor így reagál a szülő, megérti, megérzi, hogy anya és apa akkor is elfogadja őt, ha épp nem a mosolygós arcát mutatja. Ez nem jelenti, hogy mindent szabad. Ez az empatikus visszajelzés összefér azzal, hogy határozottan, sőt erélyesen leállítja a szülő, ha olyat tesz, ami már megengedhetetlen, például földhöz vág dolgokat. Lehet egyszerre határt szabni, és jelezni, hogy együtt érzünk.

Azaz: bármit szabad érezni, de nem mindent szabad megtenni.

Felelős vagy az otthoni jó hangulatért

A legalapvetőbb biztosítéka annak, hogy rendben legyen a gyermek, ha számíthat arra, hogy otthon nyugalomra lel. Nyugalomra a szó mélyebb értelmében: nem halk szavak mögött elfojtott indulatokra, feszült arcrándulások mögé rejtett sérelmekre, hanem arra az érzetre, hogy minden rendben van.

Ebbe belefér egy-egy felcsattanás a szülő részéről, belefér az érzelmek széles skálája. Nem illedelmes viselkedésről van szó, hanem arról, hogy a szülő rendben van önmagával, a szülőtársával, a gyerekkel. Sokan gondolják, elegendő, ha a gyermekkel rendesen viselkednek, az igazán nem tartozik rá, hogy mi zajlik a szülők között. Főleg, ha még arra is odafigyelnek, hogy a jelenlétében ne vitázzanak.

Komolyan azt gondoljuk, hogy a gyermek nem érzékeli a szülei közti kapcsolatot, és nem hat a közérzetére, egészségére? És ne csak durva vitákra gondoljunk, hanem a gyengédség, szeretet hiányára is. Szép dolog, ha a szülő szeretettel bánik a gyermekkel, de ha érződik, hogy anya és apa közt nincs meghittség, intimitás, akkor abban a családban meg lehet fagyni, és nem érzi biztonságban magát a gyermek.

Ez üzenet azoknak a szülőknek is, akik a „gyermek miatt maradnak együtt”, azaz nem válnak el formálisan, s élnek lakótársként. Ha valóban a gyermek érdekében akarunk tenni, akkor elviselni, elfogadni kellene egymást, megbocsátani a sérelmeket a dédelgetésük helyett, odafordulni egymás felé.

Felelős vagy a jövőbe vetett hitért

Sok szülő úgy gondolja, azzal vértezi fel gyermekét a csalódással szemben, ha rendszeresen hangoztatja az élet nehézségeit, hogy manapság sokkal nehezebb, mint az ő idejében, hogy manapság nem olyanok a párkapcsolatok, és hogy hiába tanul az ember, akkor is állás nélkül maradhat.

Még ha helytállóak is a konkrét információk, vajon hogy bízzon magában a gyermek, és lépjen át a felnőtt életbe, ha eljön az ideje, ha a szülő sem bízik benne? Vagy legalábbis nem érzékelteti. Mert egész másképp hangzanak a fenti intő szavak, ha az is elhangzik, „biztos vagyok benne, hogy te ebben a zavaros világban is megtalálod a helyed, ismerlek!”. Na persze, ennek nem kell így elhangzania, elég, ha így érez a szülő, akkor ezt érzi a gyermek is.

Ha jobban belegondolunk, ez a szülő önbizalmáról is szól: hisz-e abban, hogy átadta mindazt a képességet, értéket, amire alapozva majd megbirkózik gyermeke a váratlan kihívásokkal is. Lehet, hogy nem mindent sikerült úgy átadni, ahogy tervezte, de ha a hitet, hogy nehéz helyzetben is érdemes kiutat keresni, hitelesen közvetíti, akkor a legfontosabb már megvan.

Talán ijesztő ez a fenti felsorolás, mert azt sugallja, kevés, ha ellátja az ember a szülői kötelességét a gyakorlati feladatok terén. Ugyanakkor a fentiek arról is szólnak, ő maga legyen egészséges személyiség. Ha valaki nem is hiszi, hogy ez a gyermeknevelés része, akkor tegye meg magért, és majd látja a gyermekén is az eredményt.

Forrás: http://divany.hu/poronty/2014/04/09/felelos_vagy_elviselni_a_gyerek_erzelmeit/

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

Anyuka, miért nem boldog? Szégyellje magát!

Kuna Gábor, pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó

Ön is gyeses anyuka? Hát akkor önnek garantáltan szuper az élete, hiszen dolgoznia sem kell, főnöke sincs, a

felelősségről nem is beszélve. Csak játszik otthon a gyerekkel, néha leviszi a játszótérre, foglalkozásra vagy orvoshoz, ja, meg főz, most, takarít is néha, de az meg úgysem munka. Hát mégsem boldog? Hogy képzeli? Nem tud örülni, hogy végre anya lett? Nyilván önben van a hiba. Szégyellje magát, hogy nem tud boldog lenni!

Ismerős? Ön sem érezte magát felhőtlenül, amíg otthon volt a gyermekével? Hallotta másoktól a fenti mondatokat, vagy gondolta ön is ugyanezt? Vagy épp most van ebben a helyzetben, ül a négy fal között, és magát hibáztatja, amiért nem tud tökéletesen kiegyensúlyozott lenni? Hát ne tegye! Olyan helyzetbe került, ami sokakkal előfordul, olyan érzéseket él át, amik természetesek és érthetőek az ön helyzetében. Neve is van ennek az állapotnak: ez a gyes-neurózis.

Az egyre mélyülő krízis

A gyes-neurózis egyik legfontosabb jellemzője, hogy fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki. Ha nem veszünk róla tudomást, a megoldatlan problémák, a megválaszolatlan belső dilemmák és az ezekhez kapcsolódó rossz érzések egymást erősítve mélyítik el a válságot. Lehet, hogy kezdetben csak átmeneti idegességet, türelmetlenséget érzett, vagy néha azon kapta magát, hogy idegesítik a gyerekek, nincs kedve velük foglalkozni, játszani. Ettől persze rögtön lelkiismeret-furdalása támadt, hiszen milyen anya az ilyen? Ha a helyzet rosszabbodik, a szorongás és kétségek fokozódásával egyre több tünet megjelenése várható:

•         megszűnik a jókedv, és a kiegyensúlyozottság

•         tovább csökkennek a természetes szülői késztetések

•         depresszió, folyamatos lehangoltság és energiahiány

•         testi tünetek, tartós fej- vagy gyomorfájás

•         elbizonytalanodás a szülői képességekben, szaporodó kudarcélmények

•         kisebbrendűségi érzés, önértékelési válság

•         a párkapcsolat kiüresedése

•         egyre szaporodó megoldatlan, halogatott problémák.

Ha egy anya számára a gyermeke idegesítővé válik, ha úgy érzi, néha nem szívesen foglalkozik vele, vagy ha nem boldogul a neveléssel, hamar megjelenik a bűntudat, és a szar-anya-vagyok érzés. Ezt pedig nagyon nyomasztó átélni, illetve időnként önbeteljesítő jóslat is lehet. A gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, rapliznak. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő ettől egyre jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Anyának lenni jó, de mi nem stimmel?

A gyermek érkezése, az anyává válás a legtöbbször boldogító esemény. Követni, hogyan változik, fejlődik a gyermekünk, kifogyhatatlan örömforrás. Csakhogy van azért itt más is. Amikor a nő anyaszerepre vállalkozott, olyan feladatot vállalt fel, ami százszázalékos erőbedobást, figyelmet, sokszor lemondást és áldozatot igényel. Az áldozat szép dolog (mellesleg el is várja öntől a környezete és a társadalom is), de ha hosszú távon nem stimmel az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet.

Egy kisgyermekes szülőnek lehetnek olyan igényei, amikről az otthon töltött idő alatt tartósan le kell mondania. Hiányozhat a munka, a korábbi hobbi, az intellektuális kihívások, a sport, és még sok minden más. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a gyereknevelés és egy háztartás vezetése végtelen, hosszú, folyamatos és ismétlődő tevékenység, amiben ritkán vannak jól kivehető mérföldkövek, nagy sikerek, ahol be lehetne söpörni az elismerést. Ha minden jól megy, akkor is hamar kialakul a mókuskerék.

A házastárs, a család, a szülők, a tágabb környezet akár a legnagyobb jóindulat mellett is rátehet még egy lapáttal mindezekre a teljesíthetetlen, egymásnak ellentmondó elvárások nyílt vagy burkolt hangoztatásával. Egy kisgyermekes anyuka legyen boldog és kiegyensúlyozott, hiszen ez a dolga! Legyen profi a gyereknevelésben és a háztartásban. Ez a tevékenység elégítse is ki, most ne legyenek további igényei. Most dolgozni se akarjon, de persze azért legyen tiszta elképzelése a jövőjéről, a későbbi karrierjéről. És így tovább.

Mit tehetünk?

Sokféleképpen nehezíthetjük, tehetjük tönkre a saját életünket. Az önsorsrontás egyik leghatékonyabb eszköze a maximalizmus, a tökéletességre törekvés. Ha megpróbál megfelelni az összes elvárásnak, amit saját magában állított fel, vagy a férjétől, az anyósától, esetleg a többi játszótéri anyukától hallott, akkor biztos a kudarc. Nem kell tökéletesnek lenni, sőt. Megpróbálni sem szabad azzá válni! Mások véleménye vagy megoldása egy problémára persze lehet nagyon érdekes és tanulságos, de ne tekintse magára nézve kötelezőnek!

Minden pszichológiai kutatás azt mutatja, hogy a gyermek boldogságát és biztonságérzetét a szülő boldogsága tudja leginkább megteremteni. A kiegyensúlyozott szülő a jó szülő, nem pedig az, aki magát nem kímélve, emberfeletti áldozatot hozva teljesíti a szolgálatát. Találja meg újra a saját életét, szánjon magára időt és figyelmet! Ha nincs tökéletes rend, ha nincs mindennap főtt kaja, vagy ha néha más vigyáz a gyerekre, ez nem önzés. A szabadidő, a hobbi, vagy egy tanfolyam pontosan azért kell, hogy megfelelően el tudja látni a szülői szerepet.

Nem beszéltünk még a férjekről, a gyerekek apjáról. Sokat árthatnak akár akaratlanul is, az elismerés hiányával vagy akár a kimondás hiányával is – hiszen ami jól működik, azt természetesnek tekintjük és hamar hozzászokunk. De sokat segíthetnek egy kis megértéssel és meghallgatással. Ezért aztán nem kell mondani semmit, nem kell tanácsot adni, csak hallgatni, és elismerni, hogy az asszonynak igenis nehéz lehet.

Ha úgy érzi, egyedül már nem tud megbirkózni a problémákkal, ha már túl mélyre süllyedt az elveszettség, fáradtság és reménytelenség érzésében, kérje pszichológus, illetve család- és párterapeuta segítségét!

Forrás: http://divany.hu/ego/2014/03/19/legyen_boldog_anyuka_nem_megy_szegyellje_magat/

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

Konfliktuskezelés a családban

Szerző: Imre Katalin, pszichológus

 

 

Otthonod a „béke szigetévé” teheted! 

A szeretteinkkel való együttélés elkerülhetetlenül konfliktusokkal jár együtt. A mindennapi stressz, a kisebb nézeteltérések, és a családtagok személyiségének a különbözősége könnyen vitákhoz vezethet. Különböző célok, vágyak vezérelhetik a családtagokat, eltérő igények, szokások jellemezhetik őket. Több generáció együttélésének (nagyszülők, serdülőkorú gyerekek) számtalan előnye mellett megvannak a maga hátrányai is, ami szintén konfliktusok forrása lehet.

Miért létezhetnek mégis olyan családok, amelyekben nem jelennek meg konfliktusok? Előfordul, ám viszonylag ritkán. Például, ha egy erőskezű vezéregyéniség koordinálja a család mindennapjait, és a többi családtag alárendelt szerepet tölt be, és egyéni véleményét megtartja magának, hogy azzal ne zavarja meg a megszokott családi egyensúlyt. A családtagok egymáshoz való túlzott mértékű alkalmazkodása hosszú távon előnytelen jelenség. Senki sem szeretne olyan életet élni, melyben mások hozzák meg nélküle a fontos döntéseket.

Ettől még természetesen adhatunk egymásnak tanácsokat. Sokszor jól jön a tapasztaltabb személyek útmutatása, de jobb ezzel óvatosan bánni. A konfliktusok egy részének az áll a hátterében, hogy beleszól az életembe a másik. Meg akarja mondani, hogy nekem mi lesz jó. Jóformán az emberrel vele születik az empátia, ezért bármikor könnyedén képesek vagyunk magunkat beleélni mások helyzetébe, és általában tudjuk, hogy mi mit tennénk az ő helyükben. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a mi variációnk oldja meg a másik problémáját. Lehet, hogy a megoldásunk a másik ember számára is jó ötletnek tűnik, de arra is nagy az esély, hogy az ő élethelyzetéhez, személyiségéhez nem passzol a mi megoldásunk. Valódi segítséget akkor tudunk nyújtani, ha elfogadjuk, hogy másoknak joguk van a saját útjukat járva meghozni a döntéseiket. Ha valaki szabadon dönthet és kiválaszthatja azt a megoldást, amit legoptimálisabbnak tart, - és családtagjai legyenek bár eltérő véleményen, mégis elfogadják a döntését és támogatják őt annak megvalósításában - biztosan jobban fogja magát érezni a saját bőrében és a család tagjaként egyaránt.

A támogató, elfogadó légkörrel jellemezhető családokban is sok súrlódás lehet jelen a családtagok között. A vita az eltérő vélemények egyenes következménye, így természetes, hogy időnként megjelenik. A kapcsolat és a másik fél iránti érdeklődés teljes hiánya állhat a háttérben abban a családban, ahol már sosem veszekednek az együtt élők. A túlságosan heves viták azonban megmérgezik a családi életet. Kellemetlenné teszik az együttélést éppen azokkal a személyekkel, akik a legközelebb állnak (vagy kellene, hogy álljanak) hozzánk.

Igaz, hogy a konfliktuskezelés megkönnyítésére biztos recept nincs, ám néhány apró változtatás is melegebb légkört varázsolhat, tompíthatja a viták élét. A jó hírem az, hogy Te, kedves olvasó nem állsz eszköztelenül a családi viszály mérsékléséért folytatott küzdelemben. Mindig kettőn áll a vásár, még akkor is, ha meggyőződésed, hogy a másik fél kezdeményezi a veszekedéseket. Sokféle eszközhöz nyúlhatsz, hogy elejét vedd a helyzet elmérgesedésének.

Az alábbi konfliktuskezelési technikák bevetését bátran kipróbálhatod saját otthonodban.

Íme néhány praktika:

1. Gondold át, hogy mi az amit teszel, vagy mondasz, amivel a másikat biztosan kihozod a sodrából! Ha lehetséges kerüld el ezeket a helyzeteket, vagy reagálj más módon! A tíz év alatti gyerekek a mesterei egymás hergelésének. Pontosan tudják, hogy hol van a testvérük gyenge pontja, ezért oda szúrnak. Vannak akik felnőttkorukban is ugratják a környezetükben élőket. Te ne tedd ezt, mert feleslegesen szórnál tüskéket szeretteid lelkébe! Ha Téged ugratnak reagálj teljes közönnyel, ne sértődj meg és ne állj bosszút! Közömbösséged rövid idő alatt leszereli az áskálódót.

2. Higgadtan vitázz! Az észérvek, és ne az agresszió kifejezése kapjon főszerepet!

3. Szeretteiddel beszéljétek meg nyíltan a problémáitokat! Együtt kitalálhattok mindkettőtök számára elfogadható megoldást. Így megspórolhatjátok mindazt az energiát, melyet korábban felemésztett a veszekedés. A sok jó beszélgetés nem hagyja, hogy elidegenedjetek egymástól, vagy felhalmozzátok a feszültséget. Érzéseid, véleményed, vágyaid vállald nyíltan! Cserébe hallgasd meg szeretteid véleményét is! Ne akarjátok egymást mindenáron meggyőzni az igazatokról! Mi értelme lenne? Nincs két egyforma ember. Mindenkinek joga van a különvéleményhez.

4. Tiszteld családtagjaidnak a döntéseit és várd el tőlük saját döntéseinek a tiszteletben tartását! Ezáltal támogatást, együttérzést, melegséget árasztó hellyé tehető az otthon.

5. Ha hibázol ismerd el és kérj bocsánatot! Fordított helyzetben legyél megbocsátó! Nincs értelme elmélyíteni a konfliktust azáltal, hogy halogatod a megbocsátást.

A „béke szigete” nem jelenti a viták teljes hiányát, azonban olyan otthont jelent, ahol minden családtag jól érezheti magát és álarcait levetve önmaga lehet. Olyan fészek, melyben öröm felnőni, kiteljesedni és megöregedni. Azt kívánom Neked, és kedves családodnak, hogy legyen részetek ebben az élményben!

 

Forrás:    

http://lelkiegeszseg.network.hu/blog/lelki_egeszseg_klub_hirei/konfliktuskezeles_a_csaladban

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

"Kicsit más" - sérült gyermek a családban

 

"A várva várt kisbaba óriási örömet jelent az egész családnak. De mi történik akkor, ha az egészséges kisbaba helyett sérült csecsemő érkezik? Mi játszódik le a szülőben, amikor a rokonok felteszik a legfontosabb kérdést: „Na és egészséges?” "

Szerző: Benes Andrea, pszichológus

Kevés dolog van, ami annyira meg tud rendíteni egy gyermeküket izgatottan váró párt, mint a szembesülés azzal: sérült gyermekük született. Nem véletlen, hogy a szülőkben lejátszódó folyamatot a gyászfolyamathoz hasonlítják. Az információ átadásakor bekövetkezik a sokk: eluralkodik az ijedtség, a pánik, a szorongás és kezdetét veszi a tagadás. Majd a szülők szép lassan ráébrednek, hogy feladataik vannak: nem hagyhatják el magukat, hiszen gyermeküknek – vagy gyermekeiknek, ha több is van a családban – szükségük van rájuk. Ugyanúgy gondoskodásra, törődésre vágynak. A látszólag összeszedett, bátor szülőket azonban belülről továbbra is a lelkiismeret-furdalás, a bűntudat és az önvád marcangolja. Végül szép lassan a belső viharok is elcsitulnak, és kezdetét veszi a beletörődés, a helyzethez való alkalmazkodás.

A folyamat lejátszódása teljesen normális, természetes emberi reakció. A probléma abból adódhat, ha az egyik szülő megreked a feldolgozás valamelyik szakaszában, mert a kiegyensúlyozatlan gondviselő lelkiállapota mind a gyermekre, mind a gyermekgondozásra erőteljes hatással van. Főleg az anya – mint elsődleges gondozó – lelki egyensúlyának helyreállítása elengedhetetlen a csecsemő szempontjából.

Az első krízis, a sérült gyermek születésének elfogadása után azonban még korántsem érnek véget a megpróbáltatások. Talán a család még túl sincs igazán az első sokkon és még az elfogadás folyamatát sem élte végig, máris újabb nehézségekkel találja szemben magát: a környezet sérült gyermekekre adott reakciója újabb akadályokat görgethet eléjük. A család kénytelen szembesülni az utca véleményével, a tapintatlanul kíváncsi tekintetekkel, a „kegyetlen” külvilággal. Majd az óvodás- és iskoláskor kezdetével a gyermek igényeihez leginkább igazodó intézmény kiválasztása (speciális iskola vagy integrált iskola) lesz a szülők fő feladata. Ez utóbbi legtöbbször szakember segítségét is igényli.

A harmadik, talán legnehezebb krízis-feladat: az iskola végeztével értelmet adni a sérült gyermek napjainak, jövőjének. A nem értelmi fogyatékos gyermekeket lelkileg is nagyon megviselheti ez az időszak. Úgy érezhetik, hogy ők semmire sem jók. Tovább tetőzi a bajt, hogy a sérült gyermekek esetében a teljes leválás, önállósodás szinte sose következik be, ezért az idő előrehaladtával a szülőknek is gondolniuk kell arra, hogy ki fog majd gondoskodni gyermekükről, ha már ők nem lesznek erre képesek. Ez újabb negatív érzelmeket (pl. bűntudatot) és lelki megterhelést jelenthet számukra.

A sérült gyermek felnevelésében a család támogatásának óriási szerepe van. Az apa biztonságot nyújtó, támogató jelenléte létfontosságú az anya lelkiállapotának szempontjából. Tehát nem könnyű a család férfitagjára nehezedő feladat sem, hiszen erősnek kell mutatkoznia, miközben ő maga is átél minden egyes traumát. Így nem csoda, hogy a sérült gyermek érkezése sokszor próbára teszi a házastársi kapcsolatot is.

Pozitív hatása van, ha a családban már él – vagy később születik – egy egészséges gyermek is, hiszen erőt meríthetnek belőle a krízisben lévő szülők. Azonban fontos hangsúlyt fektetni a testvér beavatására, arra a folyamatra, amikor a szülő megérteti a különleges családi helyzetet a másik gyermekkel. Elengedhetetlen az is, hogy a testvér a sérült gyermek jelenléte ellenére se legyen elhanyagolva, kapja meg ő is a különleges figyelmet (pl. esti meseolvasás) és ne nehezedjen rá túl nagy nyomás (pl. ne várják el tőle a sérült gyermek ellátását). Az ideális az, ha a körülményekhez igazodva, de mégis egyensúly mutatkozik a gyereknevelésben. Ezt például az olyan programok szervezése is segíti, amelyen a család minden tagja részt tud venni.

A sérült gyermekkel nehezebb, de közel sem lehetetlen együtt élni! Igaz, hogy több odafigyelést, speciális törődést, a családi élet átszervezését igényli, és jelenléte lemondásokkal jár a család számára, mégis érdemes energiát fektetni a megfelelő gondoskodásba, hiszen a befektetett energia később megtérül. A megfelelő gondoskodás megvalósítása azonban nem könnyű feladat, ugyanis a sérült csecsemő sok esetben nem tudja megfelelően jelezni szükségleteit, és nem tud elég megerősítő visszajelzést sem adni az anyának. A legrosszabb azonban, amit egy szülő tehet: ha sajnálattal tekint gyermekére. Ugyanis a sajnálat megakadályozza őt abban, hogy meglássa a gyermekében rejlő lehetőségeket és kibontakoztassa azokat. A szülőknek ugyanis sajnálat helyett, arra kell törekedniük, hogy a helyzethez és lehetőségeikhez képest a lehető legtöbbet hozzák ki gyermekükből, erősségeiket kidomborítsák, gyengeségeiket ellensúlyozzák. Nagy jelentősége lehet az időben megkezdett fejlesztésnek és rehabilitációnak is.  A szeretettel teli, odafigyelő gondoskodás végül pedig meghozza gyümölcsét és olyan csodákat képes életre hívni, mint az értelmi fogyatékos bicikliszerelő, a siket-néma táncos vagy a Down-kóros paralimpikon…

 Forrás:

http://www.mipszi.hu/cikk/130809-kicsit-mas

Az írás szerzője 2012-ben végzett az ELTE tanácsadás és iskolapszichológia mesterszakán

 

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását.

 

 

 

Karner Beáta, tanácsadó szakpszichológus

Igen, mi vagyunk az új anya-minta!

Hallgasd meg az elődök bölcsességeit, lásd előre a jövőt és élj a jelenben! Ne kövess trendeket, ha a belső hangod ellenkezik, és ne ragaszkodj görcsösen a hagyományokhoz csak azért, hogy megfeleljél! Ezer feladat és kihívás között is lehetsz szabad, ha a saját utadat járod! Nekünk úgy látszik, az a sorsfeladat jutott, hogy keressük és megtaláljuk ezt az utat, de biztosan nem véletlenül....

Manapság nincs olyan női magazin, vagy fórum, ahol ne esne szó arról, hogy milyen nehéz manapság nőnek lenni, hiszen ezer szerepnek kell megfelelni, és ha még anyává is válsz e női lét során, akkor aztán végképp megoldhatatlannak tűnő feladatok tárházával találod magad szembe. Sosem lehetsz elég családcentrikus, egészséges mértékben karrierista, kellően pedáns és laza, „öko” és „bio”, trendi és kiszálló.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy van-e a „multi-kor" anyái számára valamilyen egyetemesen követendő minta és szerepviselkedés? Ki mondja meg manapság, mit és hogyan tegyünk ahhoz, hogy beteljesítsük küldetésünket? Egyáltalán mi a küldetésünk? 

Érdemes körüljárnunk ezt a kérdést oly módon is, hogy ne csak a kihívásokat, a nehézségeket, a küzdelmet fedezzük fel benne, hanem egy újjá formálódó anyaszerep letéteményeseként tekintsünk magunkra! Mi vagyunk a lehetőségek tárháza, akik néhány éve már kiléptek abból a „kulturális formanyomtatványból", amelyet hosszú ideig nagyon biztonságos módon irányadónak tekintettünk a gyermeknevelésre, a párkapcsolatra, és a munkára vonatkozóan!

Van, ami sosem változik, de azért csiszolható...

Az anyák nagyon sajátos ösztönnel megáldott lények, akikbe évszázadokon keresztül azt plántálták a felmenőik, hogy életedet és véredet áldozd sarjaidért! Tedd félre magad, alkalmazkodj, tűrj, és közben még mosolyogjál is!
A világ azért elég nagyot fordult, de valahogy az evolúció még nem haladt olyan gyorsan, hogy a lelkiismeret furdalást, a bűntudatot az anyákból kimosta, vagy legalábbis adaptívabb formába öltötte volna. Ez a tulajdonság még manapság is hajlamossá teszi őt arra, hogy saját igényeiről akkor is lemondjon, ha erre senki nem kéri, mindent egyedül akarjon megoldani, és ha egy kis porszem kerül a gépezetbe, azért magát vonja felelősségre. Szinte minden, a nők megnövekedett terheiről szóló cikk a korábbi nagycsaládos életformáról az izolált családmodellre történő váltást hozza a nehézségek fő forrásának. Természetesen osztom azt az álláspontot, hogy a „nagycsaládos lét" a munkamegosztás és az érzelmi támasz szempontjából sok előnnyel rendelkezett.
Csakhogy a nagycsalád felbomlása nem ad minden kétségünkre magyarázatot, amely anyává válásunk folyamán jelentkezik, és sok esetben önbizalomhiányt eredményez.

Mitől ne lennének bennünk kétségek?

Gondoljunk vissza arra, hogy 30-50 évvel ezelőtt nőtársaink szerepviselkedése mennyivel behatárolhatóbb volt, és ehhez társulva mennyivel egyszerűbb, és kiszámíthatóbb karrieríveket futottak be mindkét nem képviselői.

A nők jóval kevesebb hányada végzett felsőoktatásban, így ha el akart költözni otthonról, annak szinte egyetlenegy módja volt, hogy férjhez ment, ami általában 20 éves kora körül, legtöbb esetben az első életébe lépő férfival be is következett. Nem volt arra lehetősége, hogy elköltözzön a barátnőivel közösen egy albérletbe, megismerje a függetlenség ízét, az egyedüllétet, a saját igényeit és korlátait. 

Ehelyett nagyon tisztességes, becsületes módon mindjárt az asszonyi teendőkkel kezdte felnőtté válását. Teljesen természetesen módon akkor vált anyává, amikor a sors úgy akarta, nem is volt túl nagy lehetőség beprogramozni a gyermekek érkezését. Nem valószínű, hogy gyötörték olyan gondolatok, hogy vajon a tanulmányai és szakmai élete szempontjából optimális időszakban születik-e Józsika. Továbbá az sem valószínű, hogy a gyermekes dolgozó anya haza vitte a laptop-ját, és válaszolt az email-ekre, telefonokra vacsorafőzés közben. Ezzel együtt több napos tréningre, vagy konferenciára se gyakran távozott otthonról, aminek megszervezésére jó előre kidolgozott stratégia szükségeltetik, hogy a családi szekér is haladjon közben. Természetesen korábbi generációink nőtársainak számos más nehézségen kellett, hogy túljussanak, hiszen még papírpelenka sem volt. Egyéb olyan értékes tevékenységeket is végeztek, amihez mi nem valószínű, hogy ma kapásból hozzá fogunk: pl. befőtt eltevés, zokni stoppolás, ágyneműkeményítés, szőnyegporolás stb.

De milyen csomaggal érkezünk mi?

Nézzük meg Éva példáját, aki egy átlagos intelligenciával rendelkező, felsőoktatást végzett, majd kellően magas presztízsű munkahelyen indító lány!
Éva életét serdülőkorától áthatja, hogy elég megfelelő külső adottságokkal rendelkezik-e minden nőies testtáját beleértve. Azon tépelődik, hogy vajon akkor is ránéz-e valaki, ha nem hasonlít Britney Spears-re, de egyébként is tartogassa-e szüzességét az igazinak, vagy inkább legyen trendibb és bevállalósabb?
Miután Éva két-három nyelvvizsgán, néhány matekversenyen és balett órán túl van, sikeres felvételi után be is kerül az általa gondosan kiválasztott és megálmodott intézménybe, melynek köszönhetően el is kerül egy a szülővárosától messzebb fekvő városba. Itt már kénytelen szembesülni az önállósággal és a szabadsággal, pl. amikor arról kell neki dönteni, hogy a mikro helyett a makro tantárgyat vegye fel először, melyik buliba érdemes elmenni, hogyan ossza be a havi apanázst, a szakmai gyakorlatát milyen cégnél töltse el, hogyan kerülhetne ki külföldre ösztöndíjjal?
Közben Évának nehéz feladata van, hiszen meg kéne találnia önmagát! Ahhoz, hogy a saját szakmai és magánéletében felelős döntéseket hozzon, először választ kell kapnia bizonyos kérdésekre: ki vagyok én, merre tartok, mit szeretnék elérni, mi okoz nekem örömet, milyen társra vágyom? Ez egy elég strapás időszak érzelmileg minden kényelmével és luxusával együtt, hiszen látszólag nincs semmi dolga a vizsgáinak lerakásán és a pénze beosztásán kívül. Jó esetben a tanulmányi időszak alatt eljön a nagy Ő, de az is lehet, hogy a munka világában talál társat, akiről ugyan honnan tudná eldönteni Éva, hogy éppen ő lesz-e az, aki hajnali ötkor az ordító gyerekkel a kezében, háromhetes borostával a lábán még mindig kitart majd mellette?

Mire számít Éva, amikor anya lesz?

Éva éppen berendezte a saját életét a párjával együtt, és úgy érzi, hogy kellő mennyiségű kismama blog olvasással, és gondosan kiválasztott gyereküléssel már csak az a dolga, hogy karjában tartsa gyermekét, és boldogan gügyörésszen neki. Sok mintát hozott otthonról, amelyeket ösztönösen követni fog, él benne egy kép a családról, a „jó feleségről", a „jó anyáról". Nagyon sok örömöt, és szívmelengető percet kap hősünk a gyermekei érkezésével, soha nem látott dimenzióját éli meg a szeretetnek, aggodalomnak, eufóriának, és kimerültségnek. Gyakran szembesül azzal, hogy szalad a lakás, pedig más rendes gyerekes anyánál biztosan minden glédában áll. Nem képes elég időt fordítani saját külsejére és szellemi igényeinek kielégítésére, és a gyerekkel sHem tud mindig annyi türelemmel, odaadással foglalkozni, ahogy elképzelte. Gyakran elgondolkodik azon, hogy vajon vonzó nő-e még, hiszen egy-két éve még megnézték a férfiak, és akár flörtölni is kezdtek vele. Ki ő most a szakmájában, hiszen jó ideje kiszakadt a munkahelyéről, és bizonytalan, hogy egyáltalán ezen a területen kívánja-e folytatni a pályáját, és a cége sem biztos, hogy megvan még. Vajon elég jó háziasszony-e Éva, amikor az aranygaluskája a közelébe sem ér az anyósáénak, aki három gyerek mellett is minden vasárnap süteményhegyeket varázsolt az asztalra? Milyen feleség is ő, akit szeretet és megbecsülés vesz körül a férje részéről, de a meghitt beszélgetésekre már rég nem jutott energiájuk?

Ki legyen a minta, a mérce, aki támpontot, fogódzókat ad?

A családja, amelyben felnőtt? A női magazinok, a reggeli műsorok, a sztár anyukák, a szomszéd, vagy az unokatestvér? Honnan tudhatja, kitől tudhatja Éva, hogy elég jó-e, amit csinál? És a legfontosabb, mikor érzi ő elégedettnek magát?
Igaz, hogy most nincsenek háborúk, nem kell élelem után kutatni, és bujkálni az ellenséges katonák elől, mint dédanyáinknak. Automata világunk van, minden luxus rendelkezésünkre áll, de a bébiételes pult előtt lévő választékot nézve, kit nem fogott még el a szorongás: biztos, hogy a legmegfelelőbb minőségű terméket vettem meg a gyermekem tökéletes fejlődése érdekében? Az ember stressz tűrő képessége még a mai élethelyzetben is úgy van bekalibrálva, hogy a hirtelen nagy veszéllyel könnyebben képes megbirkózni, mint a folyamatosan érkező, kisebb feszültségekkel. (Találok parkolóhelyet a bevásárlóközpontban? Elég sima a bőröm, vagy inkább nadrágot vegyek? Jó fokozatot használtam a mikrón a sterilizáláshoz? Vajon teljesen elavult már az angoltudásom?).

Tehát kedves Éva, - akiben ott él az ősi gondoskodás és alázat, de ezzel együtt megtapasztaltad már a függetlenséget, az önállóságot is, a kontrollt a saját életed felett! Úgy tűnik, Neked kell kitalálnod a saját utadat, összerakni a mozaikokból azt, ami Te vagy, és amitől a legtöbbet tudod nyújtani mint anya, társ, munkaerő, barát, gyermek, meny, szomszéd, stb. Hallgasd meg az elődök bölcsességeit, lásd előre a jövőt és élj a jelenben! Ne kövess trendeket, ha a belső hangod ellenkezik, és ne ragaszkodj görcsösen a hagyományokhoz csak azért, hogy megfeleljél! Ezer feladat és kihívás között is lehetsz szabad, ha a saját utadat járod!

Nekünk úgy látszik, ez a sorsfeladat jutott, hogy keressük és megtaláljuk ezt az utat, de biztosan nem véletlenül....

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2013-02-28

http://www.lurkovilag.hu/index.php?c=1720