"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

 

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit!

Cziglán Karolina, pszichológus

Felelősségteljes feladat szülőnek lenni, ez nem vitás, de néha elsiklunk ennek lelki-érzelmi vetülete fölött. Persze, fontos dolog ruháztatni, etetni, taníttatni, és az egészségére vigyázni a gyereknek, de vannak olyan elemei is a szülői felelősségnek, ami sokakban nem is tudatosul. Ezért fontos beszélni róla. A teljesség igénye nélkül néhányat összegyűjtöttem ezek közül.

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit

Ez talán a legfontosabb a gyereknevelésben. Gondoljunk bármilyen életkorú gyerekre, a szülőnek mindig van olyan szerepe, hogy befogadja, elfogadja a gyerek érzelmeit, azokat is, amikkel ő maga nehezen tud megbirkózni, és segítsen feldolgozni.

Ezzel a folyamattal sokat foglalkozott a pszichológia, sajátos kifejezésekkel érzékelteti, mit tesz ilyenkor a szülő. Például, hogy „tartalmazza”, „konténerezi” a gyermek érzelmeit. A lényeg, hogy segít megemészteni: átveszi, és visszaadja kissé átdolgozott, a gyermek számára fogyasztható formában. Ez gyakran csak egy arckifejezésben, mozdulatban jelenik meg.

Például, mikor a gyermek dackorszakát éli, dührohamot kap, és a szülő jó esetben nem borul ki a jelenettől, és nem esik kétségbe attól, hogy mások is látják, hogy viselkedik a gyermeke, és megszégyenül szülőként, hanem egyszerűen csak elviseli a gyermek lelkiállapotát, esetleg szavakba önti, megfogalmazza, szerencsés esetben nem úgy, hogy „azonnal hagyd abba a hisztizést”, hanem például úgy, hogy „látom, nagyon fáradt vagy, rosszkedved van, nem baj, mindjárt hazaérünk, és jobb lesz, meglátod”.

Nem arról van szó, hogy erre a gyermek abbahagyná a műsort, szó sincs róla, de nem is ez a cél. Néha képes kizökkenni, máskor nem, de ha sokszor így reagál a szülő, megérti, megérzi, hogy anya és apa akkor is elfogadja őt, ha épp nem a mosolygós arcát mutatja. Ez nem jelenti, hogy mindent szabad. Ez az empatikus visszajelzés összefér azzal, hogy határozottan, sőt erélyesen leállítja a szülő, ha olyat tesz, ami már megengedhetetlen, például földhöz vág dolgokat. Lehet egyszerre határt szabni, és jelezni, hogy együtt érzünk.

Azaz: bármit szabad érezni, de nem mindent szabad megtenni.

Felelős vagy az otthoni jó hangulatért

A legalapvetőbb biztosítéka annak, hogy rendben legyen a gyermek, ha számíthat arra, hogy otthon nyugalomra lel. Nyugalomra a szó mélyebb értelmében: nem halk szavak mögött elfojtott indulatokra, feszült arcrándulások mögé rejtett sérelmekre, hanem arra az érzetre, hogy minden rendben van.

Ebbe belefér egy-egy felcsattanás a szülő részéről, belefér az érzelmek széles skálája. Nem illedelmes viselkedésről van szó, hanem arról, hogy a szülő rendben van önmagával, a szülőtársával, a gyerekkel. Sokan gondolják, elegendő, ha a gyermekkel rendesen viselkednek, az igazán nem tartozik rá, hogy mi zajlik a szülők között. Főleg, ha még arra is odafigyelnek, hogy a jelenlétében ne vitázzanak.

Komolyan azt gondoljuk, hogy a gyermek nem érzékeli a szülei közti kapcsolatot, és nem hat a közérzetére, egészségére? És ne csak durva vitákra gondoljunk, hanem a gyengédség, szeretet hiányára is. Szép dolog, ha a szülő szeretettel bánik a gyermekkel, de ha érződik, hogy anya és apa közt nincs meghittség, intimitás, akkor abban a családban meg lehet fagyni, és nem érzi biztonságban magát a gyermek.

Ez üzenet azoknak a szülőknek is, akik a „gyermek miatt maradnak együtt”, azaz nem válnak el formálisan, s élnek lakótársként. Ha valóban a gyermek érdekében akarunk tenni, akkor elviselni, elfogadni kellene egymást, megbocsátani a sérelmeket a dédelgetésük helyett, odafordulni egymás felé.

Felelős vagy a jövőbe vetett hitért

Sok szülő úgy gondolja, azzal vértezi fel gyermekét a csalódással szemben, ha rendszeresen hangoztatja az élet nehézségeit, hogy manapság sokkal nehezebb, mint az ő idejében, hogy manapság nem olyanok a párkapcsolatok, és hogy hiába tanul az ember, akkor is állás nélkül maradhat.

Még ha helytállóak is a konkrét információk, vajon hogy bízzon magában a gyermek, és lépjen át a felnőtt életbe, ha eljön az ideje, ha a szülő sem bízik benne? Vagy legalábbis nem érzékelteti. Mert egész másképp hangzanak a fenti intő szavak, ha az is elhangzik, „biztos vagyok benne, hogy te ebben a zavaros világban is megtalálod a helyed, ismerlek!”. Na persze, ennek nem kell így elhangzania, elég, ha így érez a szülő, akkor ezt érzi a gyermek is.

Ha jobban belegondolunk, ez a szülő önbizalmáról is szól: hisz-e abban, hogy átadta mindazt a képességet, értéket, amire alapozva majd megbirkózik gyermeke a váratlan kihívásokkal is. Lehet, hogy nem mindent sikerült úgy átadni, ahogy tervezte, de ha a hitet, hogy nehéz helyzetben is érdemes kiutat keresni, hitelesen közvetíti, akkor a legfontosabb már megvan.

Talán ijesztő ez a fenti felsorolás, mert azt sugallja, kevés, ha ellátja az ember a szülői kötelességét a gyakorlati feladatok terén. Ugyanakkor a fentiek arról is szólnak, ő maga legyen egészséges személyiség. Ha valaki nem is hiszi, hogy ez a gyermeknevelés része, akkor tegye meg magért, és majd látja a gyermekén is az eredményt.

Forrás: http://divany.hu/poronty/2014/04/09/felelos_vagy_elviselni_a_gyerek_erzelmeit/

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

Anyuka, miért nem boldog? Szégyellje magát!

Kuna Gábor, pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó

Ön is gyeses anyuka? Hát akkor önnek garantáltan szuper az élete, hiszen dolgoznia sem kell, főnöke sincs, a

felelősségről nem is beszélve. Csak játszik otthon a gyerekkel, néha leviszi a játszótérre, foglalkozásra vagy orvoshoz, ja, meg főz, most, takarít is néha, de az meg úgysem munka. Hát mégsem boldog? Hogy képzeli? Nem tud örülni, hogy végre anya lett? Nyilván önben van a hiba. Szégyellje magát, hogy nem tud boldog lenni!

Ismerős? Ön sem érezte magát felhőtlenül, amíg otthon volt a gyermekével? Hallotta másoktól a fenti mondatokat, vagy gondolta ön is ugyanezt? Vagy épp most van ebben a helyzetben, ül a négy fal között, és magát hibáztatja, amiért nem tud tökéletesen kiegyensúlyozott lenni? Hát ne tegye! Olyan helyzetbe került, ami sokakkal előfordul, olyan érzéseket él át, amik természetesek és érthetőek az ön helyzetében. Neve is van ennek az állapotnak: ez a gyes-neurózis.

Az egyre mélyülő krízis

A gyes-neurózis egyik legfontosabb jellemzője, hogy fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki. Ha nem veszünk róla tudomást, a megoldatlan problémák, a megválaszolatlan belső dilemmák és az ezekhez kapcsolódó rossz érzések egymást erősítve mélyítik el a válságot. Lehet, hogy kezdetben csak átmeneti idegességet, türelmetlenséget érzett, vagy néha azon kapta magát, hogy idegesítik a gyerekek, nincs kedve velük foglalkozni, játszani. Ettől persze rögtön lelkiismeret-furdalása támadt, hiszen milyen anya az ilyen? Ha a helyzet rosszabbodik, a szorongás és kétségek fokozódásával egyre több tünet megjelenése várható:

•         megszűnik a jókedv, és a kiegyensúlyozottság

•         tovább csökkennek a természetes szülői késztetések

•         depresszió, folyamatos lehangoltság és energiahiány

•         testi tünetek, tartós fej- vagy gyomorfájás

•         elbizonytalanodás a szülői képességekben, szaporodó kudarcélmények

•         kisebbrendűségi érzés, önértékelési válság

•         a párkapcsolat kiüresedése

•         egyre szaporodó megoldatlan, halogatott problémák.

Ha egy anya számára a gyermeke idegesítővé válik, ha úgy érzi, néha nem szívesen foglalkozik vele, vagy ha nem boldogul a neveléssel, hamar megjelenik a bűntudat, és a szar-anya-vagyok érzés. Ezt pedig nagyon nyomasztó átélni, illetve időnként önbeteljesítő jóslat is lehet. A gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, rapliznak. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő ettől egyre jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Anyának lenni jó, de mi nem stimmel?

A gyermek érkezése, az anyává válás a legtöbbször boldogító esemény. Követni, hogyan változik, fejlődik a gyermekünk, kifogyhatatlan örömforrás. Csakhogy van azért itt más is. Amikor a nő anyaszerepre vállalkozott, olyan feladatot vállalt fel, ami százszázalékos erőbedobást, figyelmet, sokszor lemondást és áldozatot igényel. Az áldozat szép dolog (mellesleg el is várja öntől a környezete és a társadalom is), de ha hosszú távon nem stimmel az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet.

Egy kisgyermekes szülőnek lehetnek olyan igényei, amikről az otthon töltött idő alatt tartósan le kell mondania. Hiányozhat a munka, a korábbi hobbi, az intellektuális kihívások, a sport, és még sok minden más. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a gyereknevelés és egy háztartás vezetése végtelen, hosszú, folyamatos és ismétlődő tevékenység, amiben ritkán vannak jól kivehető mérföldkövek, nagy sikerek, ahol be lehetne söpörni az elismerést. Ha minden jól megy, akkor is hamar kialakul a mókuskerék.

A házastárs, a család, a szülők, a tágabb környezet akár a legnagyobb jóindulat mellett is rátehet még egy lapáttal mindezekre a teljesíthetetlen, egymásnak ellentmondó elvárások nyílt vagy burkolt hangoztatásával. Egy kisgyermekes anyuka legyen boldog és kiegyensúlyozott, hiszen ez a dolga! Legyen profi a gyereknevelésben és a háztartásban. Ez a tevékenység elégítse is ki, most ne legyenek további igényei. Most dolgozni se akarjon, de persze azért legyen tiszta elképzelése a jövőjéről, a későbbi karrierjéről. És így tovább.

Mit tehetünk?

Sokféleképpen nehezíthetjük, tehetjük tönkre a saját életünket. Az önsorsrontás egyik leghatékonyabb eszköze a maximalizmus, a tökéletességre törekvés. Ha megpróbál megfelelni az összes elvárásnak, amit saját magában állított fel, vagy a férjétől, az anyósától, esetleg a többi játszótéri anyukától hallott, akkor biztos a kudarc. Nem kell tökéletesnek lenni, sőt. Megpróbálni sem szabad azzá válni! Mások véleménye vagy megoldása egy problémára persze lehet nagyon érdekes és tanulságos, de ne tekintse magára nézve kötelezőnek!

Minden pszichológiai kutatás azt mutatja, hogy a gyermek boldogságát és biztonságérzetét a szülő boldogsága tudja leginkább megteremteni. A kiegyensúlyozott szülő a jó szülő, nem pedig az, aki magát nem kímélve, emberfeletti áldozatot hozva teljesíti a szolgálatát. Találja meg újra a saját életét, szánjon magára időt és figyelmet! Ha nincs tökéletes rend, ha nincs mindennap főtt kaja, vagy ha néha más vigyáz a gyerekre, ez nem önzés. A szabadidő, a hobbi, vagy egy tanfolyam pontosan azért kell, hogy megfelelően el tudja látni a szülői szerepet.

Nem beszéltünk még a férjekről, a gyerekek apjáról. Sokat árthatnak akár akaratlanul is, az elismerés hiányával vagy akár a kimondás hiányával is – hiszen ami jól működik, azt természetesnek tekintjük és hamar hozzászokunk. De sokat segíthetnek egy kis megértéssel és meghallgatással. Ezért aztán nem kell mondani semmit, nem kell tanácsot adni, csak hallgatni, és elismerni, hogy az asszonynak igenis nehéz lehet.

Ha úgy érzi, egyedül már nem tud megbirkózni a problémákkal, ha már túl mélyre süllyedt az elveszettség, fáradtság és reménytelenség érzésében, kérje pszichológus, illetve család- és párterapeuta segítségét!

Forrás: http://divany.hu/ego/2014/03/19/legyen_boldog_anyuka_nem_megy_szegyellje_magat/