Szakértői bejegyzés - Vraskóné Réfy Hanna, perinatális szaktanácsadó

A fészek

- avagy címszavakban egy kisbaba és a külvilág viszonyáról - 

Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy leteszik kisbabájukat a kiságy közepére aludni, és később az egyik sarokba benyomódva találják. Felnőtt fejjel ez roppant kellemetlen helyzetnek tűnik. Gyorsan igazítunk is rajta, vissza középre. De hamar rájövünk, ez szélmalomharc. Mert Ő, a mi kis szemünk fénye, visszatornázza magát újra és újra, és úgy szundikál tovább. Vajon miért?

Amikor megszületünk, még fogalmunk sincs arról, hogy hol vagyunk mi, és hol kezdődik a külvilág. Nem érzékeljük pontosan, hogy hol vagyunk a térben. Tulajdonképpen, még azt sem tudjuk, hogy vagyunk, mint önálló lény, annyira szimbiotikus kapcsolatban élünk édesanyánkkal...

A gyermekágy 6 hete az összeszokás, az ismerkedés időszaka. Engedjük meg magunknak, hogy legalább ebben a 6 hétben mi, az újdonsült család legyünk a legfontosabbak! Vegyük a mellkasunkra a kisbabát, meséljünk neki az élet komoly dolgairól, figyeljük meg a jelzéseit, a reakcióit, szeretgessük. Ébrenléti időszakban hasaljunk egymás mellé, vagy egymással szembe, így is segítsük őt a világ felfedezésében.

Alváskor jó szolgálatot tehet egy – akár takaróból, vagy szoptatós párnából – rögtönzött „fészek”. Nagyobb biztonságban érzik magukat a csecsemők, ha testük körbe van ölelve. Evvel a kis fészekkel segíthetjük őt, hogy megtapasztalja testének határait. Mindemellett ez a helyzet emlékezteti őket a „régi szép időkre”.

Felmerülhet kérdésként, hogy akkor miért nem pólyázzuk be őket, mint tették azt a régi időkben? Valóban, a pólyában is körbeölelt állapotot tapasztalhat meg egy kisbaba, ám számára természetellenes testhelyzetben. A szoros pólyában a baba lábai nyújtva vannak, ez a csípőízületek fejlődésének nem tesz jót. Ezért inkább a fészek készítést javaslom.

Üdvözlendő tény, hogy egyre több koraszülött osztályon, már az inkubátorban is hasonló fészekbe fektetik a koraszülötteket, evvel is növelve a komfortérzetüket. Sőt, kolumbiai orvosok megfigyelésének hatására van, ahol mini függőágyakban töltik idejük egy részét a babák. Ezzel a fészekhatás elérése mellett segítik őket a térérzékelés, és a különféle egyensúlyi ingerek megtapasztalásában.

Kipróbálták? Bevált a "fészek-trükk"? Meséljenek!

Szeretettel: Hanna

Szakértői bejegyzés - Vraskóné Réfy Hanna, perinatális szaktanácsadó

Az örök kérdés: „felvegyem – ne vegyem?” I. rész. 

- avagy miért sírnak a kisbabák -

Egy elképzelt pillanatfelvétel egy anya gondolatairól (a valósággal való bármilyen megegyezés természetesen csak a véletlen műve...):

Éktelen sírás hallatszik a kiságy felől. Már percek óta, bár nekem óráknak tűnik. Pedig nemrég evett. Büfizett is. Tisztába is tettem. Teljes öltözék cserére is szükség volt - már megint a háta közepéig... Utána énekeltem neki, és táncoltunk is. Amikor letettem, bájosan gőgicsélt a kedvenc játékának, és látszólag a tökéletes komfort állapotában hagytam ott, egyedül. Nagyjából három perce. Most mégis sír, vagyis inkább ez már az ordítás kategória. Most mi tévő legyek? Ha odamegyek és felveszem, akkor örökre elkényeztetem a szomszéd néni szerint. Ha hagyom sírni, akkor előbb-utóbb a másik szomszéd fogja kihívni a gyámügyet. Nekem meg a szívem megszakad a sírásától, de mégsem lehet egész nap a karomban. Szalad a háztartás, kiforrt a leves, lejárt a mosógép, és még a leolvasó is most csenget... Képtelen vagyok szétszakadni. Megőrjít ez a gyerek! Mit rontottam el? Nem vagyok elég jó anya? 

Ismerős helyzetkép?!

Az embergyerek a sírás képességével nagyon hatékonyan ellensúlyozza a tényt, hogy jó ideig képtelen önmagáról gondoskodni. Az állatvilágban rengeteg példát látunk arra, hogy az újszülött már a születését követő percekben talpra áll, követi anyját, táplálkozik, szükség esetén elmenekül a ragadozók elől. A természet többek között így gondoskodott arról, hogy egy-egy faj ne haljon ki rövid időn belül. Nálunk, embereknél ez egy kicsit másképp működik. Minden emberi újszülött fiziológiásan koraszülöttnek számít, hiszen a túléléshez elengedhetetlenül szüksége van segítségre. Még nem tud utánunk szaladni, szavakba öntve elmondani a gondjait, esetleg elkészíteni az ennivalóját, vagy egyedül lefeküdni aludni. A leghatékonyabb módszere egy kisbabának arra, hogy segítséget kérjen, amikor nem figyelnek rá, az az, ha sír. Mégpedig elképesztően zavaróan és élesen, hogy véletlenül se lehessen nem arra figyelni. Ugye milyen csodálatosan kitalált rendszer?

A gyermekek már újszülött korban is jelezik minden irányú szükségletüket. Jeleznek grimaszokkal, testbeszéddel. Végső esetben pedig, ha az addigi próbálkozások nem jártak sikerrel, sírással. Azért sírnak, mert reménykednek, hogy valaki segíteni fog nekik. Ha már a legelején megtapasztalják, hogy „ha problémám van, jelzem, és akkor jön segítség”, könnyebb az élet a későbbiekben is. De ahogy nőnek és okosodnak a babák, egyre többször adnak "téves riasztást" - ami nem téves, csak nem az evés-alvás-ürítés triászról szól, hanem tulajdonképpen arról, hogy szórakoztatást igényelnek. Ebben az időszakban már fontos résen lenni, és segíteni nekik megtanulni azt, hogy hogyan tudnak egyedül lenni, játszani, nézelődni. Erről bővebben egy későbbi bejegyzésben lesz szó.

Remélem, hasznosnak találták mai írásomat!
Szeretettel: Hanna

Szakértői bejegyzés- Vraskóné Réfy Hanna, perinatális szaktanácsadó

„Segítsetek, még csak most születtem!”

Amikor új vasalót, konyhai gépet, telefont, vagy egyéb eszközt veszünk, a törvényi szabályozásnak megfelelően nagy mennyiségű használati útmutatóval látnak el bennünket annak megfelelő használatát, karbantartását illetően. De sajnos ilyen leírást nem mellékelnek sem a párkapcsolat, sem a gyermekáldás mellé…

A mai magyar valóságban, a megváltozott családstruktúra miatt, már jellemzően elmondható, hogy nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek az újdonsült szülők, amikor gyermekük születik. Legtöbben a saját gyermeküket fogják először a kezükben, mint újszülöttet – amikor már fel merik venni, és meg merik fogni…

Számos helyen elérhetőek szülésre felkészítő tanfolyamok, de ezeken általában kevés idő, figyelem jut a szülés utáni gyermekágy időszakára. Sokan az újszülött gyermekük mellett eszmélnek rá, hogy azt se tudják, hogy „működik”.

Egy virtuális utazásra hívom a kedves Olvasót. Képzeljük el együtt, milyen újszülöttnek lenni.

Végtelennek tűnő ideig lebegünk egy meleg, körbeölelt állapotban szűrt fények és zajok mellett édesanyánk méhében, hallva, érezve az ő szívdobogását, légzését és egyéb zsigeri működéseit. Nincs gondunk a levegővételre, evésre, emésztésre, és még megannyi egyéb dologra. Béke van és nyugalom.

Egyszer csak valami elindul, szorítanak innen, nyomnak onnan, holott nincs kiút a barlangból. Érezni mindeközben a feszültséget Anyán is. Ez félelmetes.

Idővel fényt látni az alagút végén. Elindulunk lefele, bár nem tudjuk, hova vezet az út, de ennél a szorult helyzetnél már csak jobb lehet. Ez a kínok kínja, ekkora résen nem lehet kiférni! De mégis sikerült… OÁ.

Hova keveredtem? Itt hideg van, és erős fények, meg az a rengeteg éles zaj! Hol vagy anya? És hol vagyok én? Mi ez a fura érzés, a testem mintha ólomból lenne, így borzasztó nehéz lenni – ez a gravitáció, amiről eddig nem nagyon hallottunk… Mi, hogy még levegőt is kell venni, azt hogy csináljam? Ez nagyon fárasztó! Hova lett a köldökzsinórom? Miért vágták el? Így hogy lesz uzsonna? Segítség!

Ráraktak anya hasára, de jó… Bár nagy világos van, meg csörömpölés, de hallom a bent megszokott zörejeket, és milyen finom illata van. Te vagy az anyukám?! Szia!

Jé, ennek a két kiemelkedésnek nagyon csábító az illata, legjobb lesz, ha közelebbről is megvizsgálom. Hűha, ebből finomság jön, de ennyi melót érte… Hogy csináljam, hogy jöjjön belőle a manna és még közben levegőt is kapjak? Ez nehéz.

Hova visznek? Anya, ölelj! Ne engedj el! Ne vidd el az uzsonnám!!!

Most már biztos, nem könnyű dolog kisbabának lenni.

Kedves Utazótársam! A történetet a végtelenségig tudnám bővíteni és változtatni, de talán segített belekóstolni abba, hogy milyen nehéz újszülöttnek lenni, mennyi új kihívással kell megküzdeni az első időszakban.

Remélem, hasznosnak találták fenti írásomat, és legközelebb is velem tartanak.

Szeretettel: Vraskóné Réfy Hanna

gyógytornász, perinatális szaktanácsadó