"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

 

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit!

Cziglán Karolina, pszichológus

Felelősségteljes feladat szülőnek lenni, ez nem vitás, de néha elsiklunk ennek lelki-érzelmi vetülete fölött. Persze, fontos dolog ruháztatni, etetni, taníttatni, és az egészségére vigyázni a gyereknek, de vannak olyan elemei is a szülői felelősségnek, ami sokakban nem is tudatosul. Ezért fontos beszélni róla. A teljesség igénye nélkül néhányat összegyűjtöttem ezek közül.

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit

Ez talán a legfontosabb a gyereknevelésben. Gondoljunk bármilyen életkorú gyerekre, a szülőnek mindig van olyan szerepe, hogy befogadja, elfogadja a gyerek érzelmeit, azokat is, amikkel ő maga nehezen tud megbirkózni, és segítsen feldolgozni.

Ezzel a folyamattal sokat foglalkozott a pszichológia, sajátos kifejezésekkel érzékelteti, mit tesz ilyenkor a szülő. Például, hogy „tartalmazza”, „konténerezi” a gyermek érzelmeit. A lényeg, hogy segít megemészteni: átveszi, és visszaadja kissé átdolgozott, a gyermek számára fogyasztható formában. Ez gyakran csak egy arckifejezésben, mozdulatban jelenik meg.

Például, mikor a gyermek dackorszakát éli, dührohamot kap, és a szülő jó esetben nem borul ki a jelenettől, és nem esik kétségbe attól, hogy mások is látják, hogy viselkedik a gyermeke, és megszégyenül szülőként, hanem egyszerűen csak elviseli a gyermek lelkiállapotát, esetleg szavakba önti, megfogalmazza, szerencsés esetben nem úgy, hogy „azonnal hagyd abba a hisztizést”, hanem például úgy, hogy „látom, nagyon fáradt vagy, rosszkedved van, nem baj, mindjárt hazaérünk, és jobb lesz, meglátod”.

Nem arról van szó, hogy erre a gyermek abbahagyná a műsort, szó sincs róla, de nem is ez a cél. Néha képes kizökkenni, máskor nem, de ha sokszor így reagál a szülő, megérti, megérzi, hogy anya és apa akkor is elfogadja őt, ha épp nem a mosolygós arcát mutatja. Ez nem jelenti, hogy mindent szabad. Ez az empatikus visszajelzés összefér azzal, hogy határozottan, sőt erélyesen leállítja a szülő, ha olyat tesz, ami már megengedhetetlen, például földhöz vág dolgokat. Lehet egyszerre határt szabni, és jelezni, hogy együtt érzünk.

Azaz: bármit szabad érezni, de nem mindent szabad megtenni.

Felelős vagy az otthoni jó hangulatért

A legalapvetőbb biztosítéka annak, hogy rendben legyen a gyermek, ha számíthat arra, hogy otthon nyugalomra lel. Nyugalomra a szó mélyebb értelmében: nem halk szavak mögött elfojtott indulatokra, feszült arcrándulások mögé rejtett sérelmekre, hanem arra az érzetre, hogy minden rendben van.

Ebbe belefér egy-egy felcsattanás a szülő részéről, belefér az érzelmek széles skálája. Nem illedelmes viselkedésről van szó, hanem arról, hogy a szülő rendben van önmagával, a szülőtársával, a gyerekkel. Sokan gondolják, elegendő, ha a gyermekkel rendesen viselkednek, az igazán nem tartozik rá, hogy mi zajlik a szülők között. Főleg, ha még arra is odafigyelnek, hogy a jelenlétében ne vitázzanak.

Komolyan azt gondoljuk, hogy a gyermek nem érzékeli a szülei közti kapcsolatot, és nem hat a közérzetére, egészségére? És ne csak durva vitákra gondoljunk, hanem a gyengédség, szeretet hiányára is. Szép dolog, ha a szülő szeretettel bánik a gyermekkel, de ha érződik, hogy anya és apa közt nincs meghittség, intimitás, akkor abban a családban meg lehet fagyni, és nem érzi biztonságban magát a gyermek.

Ez üzenet azoknak a szülőknek is, akik a „gyermek miatt maradnak együtt”, azaz nem válnak el formálisan, s élnek lakótársként. Ha valóban a gyermek érdekében akarunk tenni, akkor elviselni, elfogadni kellene egymást, megbocsátani a sérelmeket a dédelgetésük helyett, odafordulni egymás felé.

Felelős vagy a jövőbe vetett hitért

Sok szülő úgy gondolja, azzal vértezi fel gyermekét a csalódással szemben, ha rendszeresen hangoztatja az élet nehézségeit, hogy manapság sokkal nehezebb, mint az ő idejében, hogy manapság nem olyanok a párkapcsolatok, és hogy hiába tanul az ember, akkor is állás nélkül maradhat.

Még ha helytállóak is a konkrét információk, vajon hogy bízzon magában a gyermek, és lépjen át a felnőtt életbe, ha eljön az ideje, ha a szülő sem bízik benne? Vagy legalábbis nem érzékelteti. Mert egész másképp hangzanak a fenti intő szavak, ha az is elhangzik, „biztos vagyok benne, hogy te ebben a zavaros világban is megtalálod a helyed, ismerlek!”. Na persze, ennek nem kell így elhangzania, elég, ha így érez a szülő, akkor ezt érzi a gyermek is.

Ha jobban belegondolunk, ez a szülő önbizalmáról is szól: hisz-e abban, hogy átadta mindazt a képességet, értéket, amire alapozva majd megbirkózik gyermeke a váratlan kihívásokkal is. Lehet, hogy nem mindent sikerült úgy átadni, ahogy tervezte, de ha a hitet, hogy nehéz helyzetben is érdemes kiutat keresni, hitelesen közvetíti, akkor a legfontosabb már megvan.

Talán ijesztő ez a fenti felsorolás, mert azt sugallja, kevés, ha ellátja az ember a szülői kötelességét a gyakorlati feladatok terén. Ugyanakkor a fentiek arról is szólnak, ő maga legyen egészséges személyiség. Ha valaki nem is hiszi, hogy ez a gyermeknevelés része, akkor tegye meg magért, és majd látja a gyermekén is az eredményt.

Forrás: http://divany.hu/poronty/2014/04/09/felelos_vagy_elviselni_a_gyerek_erzelmeit/

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

Anyuka, miért nem boldog? Szégyellje magát!

Kuna Gábor, pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó

Ön is gyeses anyuka? Hát akkor önnek garantáltan szuper az élete, hiszen dolgoznia sem kell, főnöke sincs, a

felelősségről nem is beszélve. Csak játszik otthon a gyerekkel, néha leviszi a játszótérre, foglalkozásra vagy orvoshoz, ja, meg főz, most, takarít is néha, de az meg úgysem munka. Hát mégsem boldog? Hogy képzeli? Nem tud örülni, hogy végre anya lett? Nyilván önben van a hiba. Szégyellje magát, hogy nem tud boldog lenni!

Ismerős? Ön sem érezte magát felhőtlenül, amíg otthon volt a gyermekével? Hallotta másoktól a fenti mondatokat, vagy gondolta ön is ugyanezt? Vagy épp most van ebben a helyzetben, ül a négy fal között, és magát hibáztatja, amiért nem tud tökéletesen kiegyensúlyozott lenni? Hát ne tegye! Olyan helyzetbe került, ami sokakkal előfordul, olyan érzéseket él át, amik természetesek és érthetőek az ön helyzetében. Neve is van ennek az állapotnak: ez a gyes-neurózis.

Az egyre mélyülő krízis

A gyes-neurózis egyik legfontosabb jellemzője, hogy fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki. Ha nem veszünk róla tudomást, a megoldatlan problémák, a megválaszolatlan belső dilemmák és az ezekhez kapcsolódó rossz érzések egymást erősítve mélyítik el a válságot. Lehet, hogy kezdetben csak átmeneti idegességet, türelmetlenséget érzett, vagy néha azon kapta magát, hogy idegesítik a gyerekek, nincs kedve velük foglalkozni, játszani. Ettől persze rögtön lelkiismeret-furdalása támadt, hiszen milyen anya az ilyen? Ha a helyzet rosszabbodik, a szorongás és kétségek fokozódásával egyre több tünet megjelenése várható:

•         megszűnik a jókedv, és a kiegyensúlyozottság

•         tovább csökkennek a természetes szülői késztetések

•         depresszió, folyamatos lehangoltság és energiahiány

•         testi tünetek, tartós fej- vagy gyomorfájás

•         elbizonytalanodás a szülői képességekben, szaporodó kudarcélmények

•         kisebbrendűségi érzés, önértékelési válság

•         a párkapcsolat kiüresedése

•         egyre szaporodó megoldatlan, halogatott problémák.

Ha egy anya számára a gyermeke idegesítővé válik, ha úgy érzi, néha nem szívesen foglalkozik vele, vagy ha nem boldogul a neveléssel, hamar megjelenik a bűntudat, és a szar-anya-vagyok érzés. Ezt pedig nagyon nyomasztó átélni, illetve időnként önbeteljesítő jóslat is lehet. A gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, rapliznak. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő ettől egyre jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Anyának lenni jó, de mi nem stimmel?

A gyermek érkezése, az anyává válás a legtöbbször boldogító esemény. Követni, hogyan változik, fejlődik a gyermekünk, kifogyhatatlan örömforrás. Csakhogy van azért itt más is. Amikor a nő anyaszerepre vállalkozott, olyan feladatot vállalt fel, ami százszázalékos erőbedobást, figyelmet, sokszor lemondást és áldozatot igényel. Az áldozat szép dolog (mellesleg el is várja öntől a környezete és a társadalom is), de ha hosszú távon nem stimmel az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet.

Egy kisgyermekes szülőnek lehetnek olyan igényei, amikről az otthon töltött idő alatt tartósan le kell mondania. Hiányozhat a munka, a korábbi hobbi, az intellektuális kihívások, a sport, és még sok minden más. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a gyereknevelés és egy háztartás vezetése végtelen, hosszú, folyamatos és ismétlődő tevékenység, amiben ritkán vannak jól kivehető mérföldkövek, nagy sikerek, ahol be lehetne söpörni az elismerést. Ha minden jól megy, akkor is hamar kialakul a mókuskerék.

A házastárs, a család, a szülők, a tágabb környezet akár a legnagyobb jóindulat mellett is rátehet még egy lapáttal mindezekre a teljesíthetetlen, egymásnak ellentmondó elvárások nyílt vagy burkolt hangoztatásával. Egy kisgyermekes anyuka legyen boldog és kiegyensúlyozott, hiszen ez a dolga! Legyen profi a gyereknevelésben és a háztartásban. Ez a tevékenység elégítse is ki, most ne legyenek további igényei. Most dolgozni se akarjon, de persze azért legyen tiszta elképzelése a jövőjéről, a későbbi karrierjéről. És így tovább.

Mit tehetünk?

Sokféleképpen nehezíthetjük, tehetjük tönkre a saját életünket. Az önsorsrontás egyik leghatékonyabb eszköze a maximalizmus, a tökéletességre törekvés. Ha megpróbál megfelelni az összes elvárásnak, amit saját magában állított fel, vagy a férjétől, az anyósától, esetleg a többi játszótéri anyukától hallott, akkor biztos a kudarc. Nem kell tökéletesnek lenni, sőt. Megpróbálni sem szabad azzá válni! Mások véleménye vagy megoldása egy problémára persze lehet nagyon érdekes és tanulságos, de ne tekintse magára nézve kötelezőnek!

Minden pszichológiai kutatás azt mutatja, hogy a gyermek boldogságát és biztonságérzetét a szülő boldogsága tudja leginkább megteremteni. A kiegyensúlyozott szülő a jó szülő, nem pedig az, aki magát nem kímélve, emberfeletti áldozatot hozva teljesíti a szolgálatát. Találja meg újra a saját életét, szánjon magára időt és figyelmet! Ha nincs tökéletes rend, ha nincs mindennap főtt kaja, vagy ha néha más vigyáz a gyerekre, ez nem önzés. A szabadidő, a hobbi, vagy egy tanfolyam pontosan azért kell, hogy megfelelően el tudja látni a szülői szerepet.

Nem beszéltünk még a férjekről, a gyerekek apjáról. Sokat árthatnak akár akaratlanul is, az elismerés hiányával vagy akár a kimondás hiányával is – hiszen ami jól működik, azt természetesnek tekintjük és hamar hozzászokunk. De sokat segíthetnek egy kis megértéssel és meghallgatással. Ezért aztán nem kell mondani semmit, nem kell tanácsot adni, csak hallgatni, és elismerni, hogy az asszonynak igenis nehéz lehet.

Ha úgy érzi, egyedül már nem tud megbirkózni a problémákkal, ha már túl mélyre süllyedt az elveszettség, fáradtság és reménytelenség érzésében, kérje pszichológus, illetve család- és párterapeuta segítségét!

Forrás: http://divany.hu/ego/2014/03/19/legyen_boldog_anyuka_nem_megy_szegyellje_magat/

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását.

 

 

 

Karner Beáta, tanácsadó szakpszichológus

Igen, mi vagyunk az új anya-minta!

Hallgasd meg az elődök bölcsességeit, lásd előre a jövőt és élj a jelenben! Ne kövess trendeket, ha a belső hangod ellenkezik, és ne ragaszkodj görcsösen a hagyományokhoz csak azért, hogy megfeleljél! Ezer feladat és kihívás között is lehetsz szabad, ha a saját utadat járod! Nekünk úgy látszik, az a sorsfeladat jutott, hogy keressük és megtaláljuk ezt az utat, de biztosan nem véletlenül....

Manapság nincs olyan női magazin, vagy fórum, ahol ne esne szó arról, hogy milyen nehéz manapság nőnek lenni, hiszen ezer szerepnek kell megfelelni, és ha még anyává is válsz e női lét során, akkor aztán végképp megoldhatatlannak tűnő feladatok tárházával találod magad szembe. Sosem lehetsz elég családcentrikus, egészséges mértékben karrierista, kellően pedáns és laza, „öko” és „bio”, trendi és kiszálló.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy van-e a „multi-kor" anyái számára valamilyen egyetemesen követendő minta és szerepviselkedés? Ki mondja meg manapság, mit és hogyan tegyünk ahhoz, hogy beteljesítsük küldetésünket? Egyáltalán mi a küldetésünk? 

Érdemes körüljárnunk ezt a kérdést oly módon is, hogy ne csak a kihívásokat, a nehézségeket, a küzdelmet fedezzük fel benne, hanem egy újjá formálódó anyaszerep letéteményeseként tekintsünk magunkra! Mi vagyunk a lehetőségek tárháza, akik néhány éve már kiléptek abból a „kulturális formanyomtatványból", amelyet hosszú ideig nagyon biztonságos módon irányadónak tekintettünk a gyermeknevelésre, a párkapcsolatra, és a munkára vonatkozóan!

Van, ami sosem változik, de azért csiszolható...

Az anyák nagyon sajátos ösztönnel megáldott lények, akikbe évszázadokon keresztül azt plántálták a felmenőik, hogy életedet és véredet áldozd sarjaidért! Tedd félre magad, alkalmazkodj, tűrj, és közben még mosolyogjál is!
A világ azért elég nagyot fordult, de valahogy az evolúció még nem haladt olyan gyorsan, hogy a lelkiismeret furdalást, a bűntudatot az anyákból kimosta, vagy legalábbis adaptívabb formába öltötte volna. Ez a tulajdonság még manapság is hajlamossá teszi őt arra, hogy saját igényeiről akkor is lemondjon, ha erre senki nem kéri, mindent egyedül akarjon megoldani, és ha egy kis porszem kerül a gépezetbe, azért magát vonja felelősségre. Szinte minden, a nők megnövekedett terheiről szóló cikk a korábbi nagycsaládos életformáról az izolált családmodellre történő váltást hozza a nehézségek fő forrásának. Természetesen osztom azt az álláspontot, hogy a „nagycsaládos lét" a munkamegosztás és az érzelmi támasz szempontjából sok előnnyel rendelkezett.
Csakhogy a nagycsalád felbomlása nem ad minden kétségünkre magyarázatot, amely anyává válásunk folyamán jelentkezik, és sok esetben önbizalomhiányt eredményez.

Mitől ne lennének bennünk kétségek?

Gondoljunk vissza arra, hogy 30-50 évvel ezelőtt nőtársaink szerepviselkedése mennyivel behatárolhatóbb volt, és ehhez társulva mennyivel egyszerűbb, és kiszámíthatóbb karrieríveket futottak be mindkét nem képviselői.

A nők jóval kevesebb hányada végzett felsőoktatásban, így ha el akart költözni otthonról, annak szinte egyetlenegy módja volt, hogy férjhez ment, ami általában 20 éves kora körül, legtöbb esetben az első életébe lépő férfival be is következett. Nem volt arra lehetősége, hogy elköltözzön a barátnőivel közösen egy albérletbe, megismerje a függetlenség ízét, az egyedüllétet, a saját igényeit és korlátait. 

Ehelyett nagyon tisztességes, becsületes módon mindjárt az asszonyi teendőkkel kezdte felnőtté válását. Teljesen természetesen módon akkor vált anyává, amikor a sors úgy akarta, nem is volt túl nagy lehetőség beprogramozni a gyermekek érkezését. Nem valószínű, hogy gyötörték olyan gondolatok, hogy vajon a tanulmányai és szakmai élete szempontjából optimális időszakban születik-e Józsika. Továbbá az sem valószínű, hogy a gyermekes dolgozó anya haza vitte a laptop-ját, és válaszolt az email-ekre, telefonokra vacsorafőzés közben. Ezzel együtt több napos tréningre, vagy konferenciára se gyakran távozott otthonról, aminek megszervezésére jó előre kidolgozott stratégia szükségeltetik, hogy a családi szekér is haladjon közben. Természetesen korábbi generációink nőtársainak számos más nehézségen kellett, hogy túljussanak, hiszen még papírpelenka sem volt. Egyéb olyan értékes tevékenységeket is végeztek, amihez mi nem valószínű, hogy ma kapásból hozzá fogunk: pl. befőtt eltevés, zokni stoppolás, ágyneműkeményítés, szőnyegporolás stb.

De milyen csomaggal érkezünk mi?

Nézzük meg Éva példáját, aki egy átlagos intelligenciával rendelkező, felsőoktatást végzett, majd kellően magas presztízsű munkahelyen indító lány!
Éva életét serdülőkorától áthatja, hogy elég megfelelő külső adottságokkal rendelkezik-e minden nőies testtáját beleértve. Azon tépelődik, hogy vajon akkor is ránéz-e valaki, ha nem hasonlít Britney Spears-re, de egyébként is tartogassa-e szüzességét az igazinak, vagy inkább legyen trendibb és bevállalósabb?
Miután Éva két-három nyelvvizsgán, néhány matekversenyen és balett órán túl van, sikeres felvételi után be is kerül az általa gondosan kiválasztott és megálmodott intézménybe, melynek köszönhetően el is kerül egy a szülővárosától messzebb fekvő városba. Itt már kénytelen szembesülni az önállósággal és a szabadsággal, pl. amikor arról kell neki dönteni, hogy a mikro helyett a makro tantárgyat vegye fel először, melyik buliba érdemes elmenni, hogyan ossza be a havi apanázst, a szakmai gyakorlatát milyen cégnél töltse el, hogyan kerülhetne ki külföldre ösztöndíjjal?
Közben Évának nehéz feladata van, hiszen meg kéne találnia önmagát! Ahhoz, hogy a saját szakmai és magánéletében felelős döntéseket hozzon, először választ kell kapnia bizonyos kérdésekre: ki vagyok én, merre tartok, mit szeretnék elérni, mi okoz nekem örömet, milyen társra vágyom? Ez egy elég strapás időszak érzelmileg minden kényelmével és luxusával együtt, hiszen látszólag nincs semmi dolga a vizsgáinak lerakásán és a pénze beosztásán kívül. Jó esetben a tanulmányi időszak alatt eljön a nagy Ő, de az is lehet, hogy a munka világában talál társat, akiről ugyan honnan tudná eldönteni Éva, hogy éppen ő lesz-e az, aki hajnali ötkor az ordító gyerekkel a kezében, háromhetes borostával a lábán még mindig kitart majd mellette?

Mire számít Éva, amikor anya lesz?

Éva éppen berendezte a saját életét a párjával együtt, és úgy érzi, hogy kellő mennyiségű kismama blog olvasással, és gondosan kiválasztott gyereküléssel már csak az a dolga, hogy karjában tartsa gyermekét, és boldogan gügyörésszen neki. Sok mintát hozott otthonról, amelyeket ösztönösen követni fog, él benne egy kép a családról, a „jó feleségről", a „jó anyáról". Nagyon sok örömöt, és szívmelengető percet kap hősünk a gyermekei érkezésével, soha nem látott dimenzióját éli meg a szeretetnek, aggodalomnak, eufóriának, és kimerültségnek. Gyakran szembesül azzal, hogy szalad a lakás, pedig más rendes gyerekes anyánál biztosan minden glédában áll. Nem képes elég időt fordítani saját külsejére és szellemi igényeinek kielégítésére, és a gyerekkel sHem tud mindig annyi türelemmel, odaadással foglalkozni, ahogy elképzelte. Gyakran elgondolkodik azon, hogy vajon vonzó nő-e még, hiszen egy-két éve még megnézték a férfiak, és akár flörtölni is kezdtek vele. Ki ő most a szakmájában, hiszen jó ideje kiszakadt a munkahelyéről, és bizonytalan, hogy egyáltalán ezen a területen kívánja-e folytatni a pályáját, és a cége sem biztos, hogy megvan még. Vajon elég jó háziasszony-e Éva, amikor az aranygaluskája a közelébe sem ér az anyósáénak, aki három gyerek mellett is minden vasárnap süteményhegyeket varázsolt az asztalra? Milyen feleség is ő, akit szeretet és megbecsülés vesz körül a férje részéről, de a meghitt beszélgetésekre már rég nem jutott energiájuk?

Ki legyen a minta, a mérce, aki támpontot, fogódzókat ad?

A családja, amelyben felnőtt? A női magazinok, a reggeli műsorok, a sztár anyukák, a szomszéd, vagy az unokatestvér? Honnan tudhatja, kitől tudhatja Éva, hogy elég jó-e, amit csinál? És a legfontosabb, mikor érzi ő elégedettnek magát?
Igaz, hogy most nincsenek háborúk, nem kell élelem után kutatni, és bujkálni az ellenséges katonák elől, mint dédanyáinknak. Automata világunk van, minden luxus rendelkezésünkre áll, de a bébiételes pult előtt lévő választékot nézve, kit nem fogott még el a szorongás: biztos, hogy a legmegfelelőbb minőségű terméket vettem meg a gyermekem tökéletes fejlődése érdekében? Az ember stressz tűrő képessége még a mai élethelyzetben is úgy van bekalibrálva, hogy a hirtelen nagy veszéllyel könnyebben képes megbirkózni, mint a folyamatosan érkező, kisebb feszültségekkel. (Találok parkolóhelyet a bevásárlóközpontban? Elég sima a bőröm, vagy inkább nadrágot vegyek? Jó fokozatot használtam a mikrón a sterilizáláshoz? Vajon teljesen elavult már az angoltudásom?).

Tehát kedves Éva, - akiben ott él az ősi gondoskodás és alázat, de ezzel együtt megtapasztaltad már a függetlenséget, az önállóságot is, a kontrollt a saját életed felett! Úgy tűnik, Neked kell kitalálnod a saját utadat, összerakni a mozaikokból azt, ami Te vagy, és amitől a legtöbbet tudod nyújtani mint anya, társ, munkaerő, barát, gyermek, meny, szomszéd, stb. Hallgasd meg az elődök bölcsességeit, lásd előre a jövőt és élj a jelenben! Ne kövess trendeket, ha a belső hangod ellenkezik, és ne ragaszkodj görcsösen a hagyományokhoz csak azért, hogy megfeleljél! Ezer feladat és kihívás között is lehetsz szabad, ha a saját utadat járod!

Nekünk úgy látszik, ez a sorsfeladat jutott, hogy keressük és megtaláljuk ezt az utat, de biztosan nem véletlenül....

A fenti írás megjelenési dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálon: 2013-02-28

http://www.lurkovilag.hu/index.php?c=1720

 

Gézengúz Magazin- Baby Blue

A statisztika és a tapasztalat is azt mutatja, hogy sok kismama küzd a szülés után különböző fokú pszichés problémákkal. Az enyhe baby blue-tól a súlyos pszichózisig.

Baby blue-nak nevezzük azt a tünetegyüttest, amikor enyhe depresszió, hangulatváltozások, alvási problémák, étvágyproblémák, ingerlékenység, koncentrálási nehézség jelentkezik. Normál esetben néhány hét alatt elmúlik. Nem igazán betegség, inkább lelki problémák okozzák a testi tüneteket, valószínűleg a szervezetben lezajló hormonváltozások lehetnek az okai. A kismama, ha időt fordít a pihenésre, feltöltődésre, hamar túl lesz rajta.

Szülés utáni depresszió: igazi lelki betegség. Eleinte baby blue-nak tűnik, azonban a tünetek egyre erősödnek, az autóagresszió gondolata is megfordulhat a kismama fejében. Pár hónap alatt fejlődik ki, de előfordulhat, hogy hirtelen súlyossá válik. Az ilyen depressziót általában csak szakorvosi segítséggel tudja a kismama leküzdeni. Veszélyben lehet a pici baba is!

Posztpartum pszichózis: ritka, de nagyon komoly betegség. Általában a szülés után egy-két hét alatt alakul ki. Az anya elveszti valóságérzékét, kapcsolatát a világgal. A komoly tünetek szülés után már jelentkezhetnek: hallucinációk, téveszmék, érzéki csalódások, túlzott izgatottság, evési-alvási képtelenség.

A kismama környezetének fontos szerepe van a tünetek felismerésében és hogy a kismama szakértő kezekbe kerüljön, szükség esetén pedig sürgős kórházi kezelésben részesüljön.

Költészet Napja

Magyarországon, 1964 óta minden évben, április 11-én József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napján. Ebből az alkalomból a nap során mi is megosztjuk veletek kedvenc verseinket, irodalmi mű részleteinket, melyek a szülőség élményével, a gyermeki fantáziákkal, élményekkel kapcsolatosak. 

Kíváncsian várjuk a Ti kedvenceiteket is! Ti mit olvastok szívesen akár a gyerekeknek, akár magatoknak?

WEÖRES SÁNDOR: ANYÁMNAK

Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,

nagy meleg virágágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam első
fészkemet,
szívem a szíveddel
lüktetett,

én s nem -én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.

Álmom öbleidbe újra
visszatér -
álmom öbleidbe újra
visszatér!

Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya.

Énekem, ládd, néked áldoz,
félve lép.
Hajad: Pallas bronz-sisakja,
színe ép,

csak arcodon lett keményebb

minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.

Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya.

A kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.

Így tűnődtem: «Mért szült,
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?

Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
mért nem tett a hóba inkább
engemet!»

A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,

férfi-szívem a szívedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.

Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér...

Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.

Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.

 

Szivárványcsúszda

Miklósa Jutkának 9 testvére volt, így ír a gyermeki fantáziáról:

MIKLÓSA JUTKA: ANYÁM, SZERESS ENGEM

Minden gyermeked közt
A leggyengébb vagyok,
A leggyávább vagyok,
Legszomorúbb vagyok -
Anyám, szeress engem.

Minden gyermeked közt
A legjobban szeress.
Meleg két karodból
Soha el ne eressz -
Anyám, szeress engem.

Az én lelkem könnyes,
Az én karom gyenge.
Nem - én nem vagyok az
Életre teremtve -
Anyám, szeress engem.

 

Ne feledkezzünk meg az apákról sem! Jékely Zoltán versében fokozatosan közeledünk a nagy, mágikus, csodálatos apához.

JÉKELY ZOLTÁN: APA-VÁRÓ

Kapuban állva, kisfiu, mezítláb,

piszkál lábujjal százlábut, gilisztát;

hosszan bámul pókhálót, hangyajárást,

hogy könnyebbé bűvölje azt a várást...

És végre csengő, áldott kis-harangszó,

megváltón s meg-megszázszorozva hangzó,

hogy elfeledkezik minden bajáról!

Mert a Kollégjum kapuja kitárul,

s az utca végén, fölnyesett, nyakigláb

akácok alján ott-terem, akit várt,

és jön-jön, hosszú léptekkel sietve,

hóna alatt száz dolgozat-füzettel.

Olyan nagy már, az árnyékból kibomlón,

mint egy órjás, tán ő maga a templom;

elől keskenyre gyűrt vadászkalapja

magasabb, mint a nagy torony sisakja -

És elborítja, mint valami felleg:

mily pöttöm ő roppant alakja mellett!

S most lehajol s félkarral ölbekapja:

az Isten, olyan erős az Apja.

Gézengúz Magazin - Anya születik

A legszebb és egyben legnehezebb feladat vár a nőre, aki anyává válik. Várandósságunk első percétől aggódunk a magzatért, aki szívünk alatt dobog. Elképzeljük, milyen nemű lesz, kire fog hasonlítani, hogyan fogja életünket bearanyozni. Anyává válunk az első perctől, ahogy megtudjuk, bennünk növekszik egy kis élet. Fontos azonban tudni, nem csak a testünk változik, új szerepre készülünk a várandósság tervezgetős időszakával. Donald Winnicott pszichológus vezette be az „elég jó anya” fogalmát. Az „elég jó anya” figyelmet és időt ad gyermekének, ráhangolódik a baba igényeire és ahhoz alkalmazkodva pont akkor és annyit ad, amennyire a kicsinek szüksége van. Ez az „elég jó anya” tudja, hogy van egy elviselhető mértékű feszültség, ami a baba fejlődése szempontjából kifejezetten hasznos lehet: a baba érzi, hogy gondoskodnak róla, de megbíznak benne és szükség esetén megsegítik.

Az anyai szerepek megváltoztak az utóbbi 100 évben. Azzal, hogy a nő munkába állt, már nem a gyermeknevelés áll idejének középpontjában. A feleség és anya szerep mellett a dolgozó nő szerepének is meg kell felelni és ehhez a társadalom kevés segítséget nyújt. Az elszigetelődés, a generációk egymástól való elszakadása plusz terhet ró az amúgy is bizonytalan édesanyára, s a régebben oly biztos nagymama sem tud feltétlenül segíteni – sokszor ő is dolgozni kényszerül.

Ezekből a szerepegyeztetési konfliktusokból könnyen érzelmi labilitás, esetleg depresszió alakulhat ki: az édesanya fáradtsága fásultsággá fokozódhat. Ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra, időben kérdezzünk, nyújtsunk segítséget!