"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

 

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit!

Cziglán Karolina, pszichológus

Felelősségteljes feladat szülőnek lenni, ez nem vitás, de néha elsiklunk ennek lelki-érzelmi vetülete fölött. Persze, fontos dolog ruháztatni, etetni, taníttatni, és az egészségére vigyázni a gyereknek, de vannak olyan elemei is a szülői felelősségnek, ami sokakban nem is tudatosul. Ezért fontos beszélni róla. A teljesség igénye nélkül néhányat összegyűjtöttem ezek közül.

Felelős vagy elviselni a gyerek érzelmeit

Ez talán a legfontosabb a gyereknevelésben. Gondoljunk bármilyen életkorú gyerekre, a szülőnek mindig van olyan szerepe, hogy befogadja, elfogadja a gyerek érzelmeit, azokat is, amikkel ő maga nehezen tud megbirkózni, és segítsen feldolgozni.

Ezzel a folyamattal sokat foglalkozott a pszichológia, sajátos kifejezésekkel érzékelteti, mit tesz ilyenkor a szülő. Például, hogy „tartalmazza”, „konténerezi” a gyermek érzelmeit. A lényeg, hogy segít megemészteni: átveszi, és visszaadja kissé átdolgozott, a gyermek számára fogyasztható formában. Ez gyakran csak egy arckifejezésben, mozdulatban jelenik meg.

Például, mikor a gyermek dackorszakát éli, dührohamot kap, és a szülő jó esetben nem borul ki a jelenettől, és nem esik kétségbe attól, hogy mások is látják, hogy viselkedik a gyermeke, és megszégyenül szülőként, hanem egyszerűen csak elviseli a gyermek lelkiállapotát, esetleg szavakba önti, megfogalmazza, szerencsés esetben nem úgy, hogy „azonnal hagyd abba a hisztizést”, hanem például úgy, hogy „látom, nagyon fáradt vagy, rosszkedved van, nem baj, mindjárt hazaérünk, és jobb lesz, meglátod”.

Nem arról van szó, hogy erre a gyermek abbahagyná a műsort, szó sincs róla, de nem is ez a cél. Néha képes kizökkenni, máskor nem, de ha sokszor így reagál a szülő, megérti, megérzi, hogy anya és apa akkor is elfogadja őt, ha épp nem a mosolygós arcát mutatja. Ez nem jelenti, hogy mindent szabad. Ez az empatikus visszajelzés összefér azzal, hogy határozottan, sőt erélyesen leállítja a szülő, ha olyat tesz, ami már megengedhetetlen, például földhöz vág dolgokat. Lehet egyszerre határt szabni, és jelezni, hogy együtt érzünk.

Azaz: bármit szabad érezni, de nem mindent szabad megtenni.

Felelős vagy az otthoni jó hangulatért

A legalapvetőbb biztosítéka annak, hogy rendben legyen a gyermek, ha számíthat arra, hogy otthon nyugalomra lel. Nyugalomra a szó mélyebb értelmében: nem halk szavak mögött elfojtott indulatokra, feszült arcrándulások mögé rejtett sérelmekre, hanem arra az érzetre, hogy minden rendben van.

Ebbe belefér egy-egy felcsattanás a szülő részéről, belefér az érzelmek széles skálája. Nem illedelmes viselkedésről van szó, hanem arról, hogy a szülő rendben van önmagával, a szülőtársával, a gyerekkel. Sokan gondolják, elegendő, ha a gyermekkel rendesen viselkednek, az igazán nem tartozik rá, hogy mi zajlik a szülők között. Főleg, ha még arra is odafigyelnek, hogy a jelenlétében ne vitázzanak.

Komolyan azt gondoljuk, hogy a gyermek nem érzékeli a szülei közti kapcsolatot, és nem hat a közérzetére, egészségére? És ne csak durva vitákra gondoljunk, hanem a gyengédség, szeretet hiányára is. Szép dolog, ha a szülő szeretettel bánik a gyermekkel, de ha érződik, hogy anya és apa közt nincs meghittség, intimitás, akkor abban a családban meg lehet fagyni, és nem érzi biztonságban magát a gyermek.

Ez üzenet azoknak a szülőknek is, akik a „gyermek miatt maradnak együtt”, azaz nem válnak el formálisan, s élnek lakótársként. Ha valóban a gyermek érdekében akarunk tenni, akkor elviselni, elfogadni kellene egymást, megbocsátani a sérelmeket a dédelgetésük helyett, odafordulni egymás felé.

Felelős vagy a jövőbe vetett hitért

Sok szülő úgy gondolja, azzal vértezi fel gyermekét a csalódással szemben, ha rendszeresen hangoztatja az élet nehézségeit, hogy manapság sokkal nehezebb, mint az ő idejében, hogy manapság nem olyanok a párkapcsolatok, és hogy hiába tanul az ember, akkor is állás nélkül maradhat.

Még ha helytállóak is a konkrét információk, vajon hogy bízzon magában a gyermek, és lépjen át a felnőtt életbe, ha eljön az ideje, ha a szülő sem bízik benne? Vagy legalábbis nem érzékelteti. Mert egész másképp hangzanak a fenti intő szavak, ha az is elhangzik, „biztos vagyok benne, hogy te ebben a zavaros világban is megtalálod a helyed, ismerlek!”. Na persze, ennek nem kell így elhangzania, elég, ha így érez a szülő, akkor ezt érzi a gyermek is.

Ha jobban belegondolunk, ez a szülő önbizalmáról is szól: hisz-e abban, hogy átadta mindazt a képességet, értéket, amire alapozva majd megbirkózik gyermeke a váratlan kihívásokkal is. Lehet, hogy nem mindent sikerült úgy átadni, ahogy tervezte, de ha a hitet, hogy nehéz helyzetben is érdemes kiutat keresni, hitelesen közvetíti, akkor a legfontosabb már megvan.

Talán ijesztő ez a fenti felsorolás, mert azt sugallja, kevés, ha ellátja az ember a szülői kötelességét a gyakorlati feladatok terén. Ugyanakkor a fentiek arról is szólnak, ő maga legyen egészséges személyiség. Ha valaki nem is hiszi, hogy ez a gyermeknevelés része, akkor tegye meg magért, és majd látja a gyermekén is az eredményt.

Forrás: http://divany.hu/poronty/2014/04/09/felelos_vagy_elviselni_a_gyerek_erzelmeit/

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk"

"Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat végéhez érve szeretettel ajánljuk a következő cikkeket. 

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

Anyuka, miért nem boldog? Szégyellje magát!

Kuna Gábor, pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó

Ön is gyeses anyuka? Hát akkor önnek garantáltan szuper az élete, hiszen dolgoznia sem kell, főnöke sincs, a

felelősségről nem is beszélve. Csak játszik otthon a gyerekkel, néha leviszi a játszótérre, foglalkozásra vagy orvoshoz, ja, meg főz, most, takarít is néha, de az meg úgysem munka. Hát mégsem boldog? Hogy képzeli? Nem tud örülni, hogy végre anya lett? Nyilván önben van a hiba. Szégyellje magát, hogy nem tud boldog lenni!

Ismerős? Ön sem érezte magát felhőtlenül, amíg otthon volt a gyermekével? Hallotta másoktól a fenti mondatokat, vagy gondolta ön is ugyanezt? Vagy épp most van ebben a helyzetben, ül a négy fal között, és magát hibáztatja, amiért nem tud tökéletesen kiegyensúlyozott lenni? Hát ne tegye! Olyan helyzetbe került, ami sokakkal előfordul, olyan érzéseket él át, amik természetesek és érthetőek az ön helyzetében. Neve is van ennek az állapotnak: ez a gyes-neurózis.

Az egyre mélyülő krízis

A gyes-neurózis egyik legfontosabb jellemzője, hogy fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki. Ha nem veszünk róla tudomást, a megoldatlan problémák, a megválaszolatlan belső dilemmák és az ezekhez kapcsolódó rossz érzések egymást erősítve mélyítik el a válságot. Lehet, hogy kezdetben csak átmeneti idegességet, türelmetlenséget érzett, vagy néha azon kapta magát, hogy idegesítik a gyerekek, nincs kedve velük foglalkozni, játszani. Ettől persze rögtön lelkiismeret-furdalása támadt, hiszen milyen anya az ilyen? Ha a helyzet rosszabbodik, a szorongás és kétségek fokozódásával egyre több tünet megjelenése várható:

•         megszűnik a jókedv, és a kiegyensúlyozottság

•         tovább csökkennek a természetes szülői késztetések

•         depresszió, folyamatos lehangoltság és energiahiány

•         testi tünetek, tartós fej- vagy gyomorfájás

•         elbizonytalanodás a szülői képességekben, szaporodó kudarcélmények

•         kisebbrendűségi érzés, önértékelési válság

•         a párkapcsolat kiüresedése

•         egyre szaporodó megoldatlan, halogatott problémák.

Ha egy anya számára a gyermeke idegesítővé válik, ha úgy érzi, néha nem szívesen foglalkozik vele, vagy ha nem boldogul a neveléssel, hamar megjelenik a bűntudat, és a szar-anya-vagyok érzés. Ezt pedig nagyon nyomasztó átélni, illetve időnként önbeteljesítő jóslat is lehet. A gyerekek megérzik a szülő elbizonytalanodását és szorongását, ezért maguk is szorongani kezdenek. Többet sírnak, nehezebben alszanak el, fáradtak és fárasztóak, rapliznak. A gyerek egyre nehezebben kezelhető, a szülő ettől egyre jobban szorong, kész is az ördögi kör.

Anyának lenni jó, de mi nem stimmel?

A gyermek érkezése, az anyává válás a legtöbbször boldogító esemény. Követni, hogyan változik, fejlődik a gyermekünk, kifogyhatatlan örömforrás. Csakhogy van azért itt más is. Amikor a nő anyaszerepre vállalkozott, olyan feladatot vállalt fel, ami százszázalékos erőbedobást, figyelmet, sokszor lemondást és áldozatot igényel. Az áldozat szép dolog (mellesleg el is várja öntől a környezete és a társadalom is), de ha hosszú távon nem stimmel az adás és kapás egyensúlya, az a belső erőforrások kimerüléséhez vezet.

Egy kisgyermekes szülőnek lehetnek olyan igényei, amikről az otthon töltött idő alatt tartósan le kell mondania. Hiányozhat a munka, a korábbi hobbi, az intellektuális kihívások, a sport, és még sok minden más. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a gyereknevelés és egy háztartás vezetése végtelen, hosszú, folyamatos és ismétlődő tevékenység, amiben ritkán vannak jól kivehető mérföldkövek, nagy sikerek, ahol be lehetne söpörni az elismerést. Ha minden jól megy, akkor is hamar kialakul a mókuskerék.

A házastárs, a család, a szülők, a tágabb környezet akár a legnagyobb jóindulat mellett is rátehet még egy lapáttal mindezekre a teljesíthetetlen, egymásnak ellentmondó elvárások nyílt vagy burkolt hangoztatásával. Egy kisgyermekes anyuka legyen boldog és kiegyensúlyozott, hiszen ez a dolga! Legyen profi a gyereknevelésben és a háztartásban. Ez a tevékenység elégítse is ki, most ne legyenek további igényei. Most dolgozni se akarjon, de persze azért legyen tiszta elképzelése a jövőjéről, a későbbi karrierjéről. És így tovább.

Mit tehetünk?

Sokféleképpen nehezíthetjük, tehetjük tönkre a saját életünket. Az önsorsrontás egyik leghatékonyabb eszköze a maximalizmus, a tökéletességre törekvés. Ha megpróbál megfelelni az összes elvárásnak, amit saját magában állított fel, vagy a férjétől, az anyósától, esetleg a többi játszótéri anyukától hallott, akkor biztos a kudarc. Nem kell tökéletesnek lenni, sőt. Megpróbálni sem szabad azzá válni! Mások véleménye vagy megoldása egy problémára persze lehet nagyon érdekes és tanulságos, de ne tekintse magára nézve kötelezőnek!

Minden pszichológiai kutatás azt mutatja, hogy a gyermek boldogságát és biztonságérzetét a szülő boldogsága tudja leginkább megteremteni. A kiegyensúlyozott szülő a jó szülő, nem pedig az, aki magát nem kímélve, emberfeletti áldozatot hozva teljesíti a szolgálatát. Találja meg újra a saját életét, szánjon magára időt és figyelmet! Ha nincs tökéletes rend, ha nincs mindennap főtt kaja, vagy ha néha más vigyáz a gyerekre, ez nem önzés. A szabadidő, a hobbi, vagy egy tanfolyam pontosan azért kell, hogy megfelelően el tudja látni a szülői szerepet.

Nem beszéltünk még a férjekről, a gyerekek apjáról. Sokat árthatnak akár akaratlanul is, az elismerés hiányával vagy akár a kimondás hiányával is – hiszen ami jól működik, azt természetesnek tekintjük és hamar hozzászokunk. De sokat segíthetnek egy kis megértéssel és meghallgatással. Ezért aztán nem kell mondani semmit, nem kell tanácsot adni, csak hallgatni, és elismerni, hogy az asszonynak igenis nehéz lehet.

Ha úgy érzi, egyedül már nem tud megbirkózni a problémákkal, ha már túl mélyre süllyedt az elveszettség, fáradtság és reménytelenség érzésében, kérje pszichológus, illetve család- és párterapeuta segítségét!

Forrás: http://divany.hu/ego/2014/03/19/legyen_boldog_anyuka_nem_megy_szegyellje_magat/

Szakértői bejegyzés- Szantner Judit, pszichológus

Várandóság- Édes teher

Miként oldhatjuk a várandóság során felgyülemlő stresszt?

Egyre többet hallhatunk, olvashatunk arról, hogy az anyai stressz káros hatással van a magzatra. Az elhúzódó szorongás, stressz, félelem fokozza az anya szívverését, ami megemeli a piciét is, így fokozva a koraszülés illetve a kis születési súly kockázatát.

A várandósság időszaka természetéből fakadóan magában hordozza annak lehetőségét, hogy stresszesnek érzik magukat a kismamák. Az anyának, a párnak, a családnak meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy alapvetően megváltozik az életük, eggyel többen lesznek. Annak a felelőssége, hogy egy új lényt hoznak a világra, számos pozitív, s ezzel együtt sok negatív gondolatot is ébreszthet bennük. Aggódhatnak a baba egészégért, hogy rendben folynak-e a vizsgálatok, megfelelőek-e az eredmények, miként fog lezajlani a világrajövetel. A várandós anya számára fárasztó lehet egy idő után a munkába járás, a mindennapi feladatok elvégzése mellett a felkészülés a kicsi érkezésére. Gyakran lépnek fel alvási nehézségek, fizikai rosszullétek, szokatlan fáradékonyság, amelyek beárnyékolhatják a gyermekvárás időszakát. A pocak növekedésével egyre nehezebbé válik a mozgás, s a várandós nő testképe is megváltozik. Ezek a változások a személyes életvitel mellett érinthetik a család társasági életét, anyagi helyzetét is.

A számos stresszel teli tényezővel való megküzdés érdekében a következő lehetőségeket ajánljuk a kismamáknak:

Szakítson időt a pihenésre!

A várandósság előrehaladásával egyre több időre lesz szüksége, hogy pihenjen. Otthon és a munkahelyén is találjon időd a pihenésre! Ha elfáradt, bátran feküdjön le korábban aludni! Aki már anyuka, annak nehezebb lesz pihennie. Szerencsés megoldás, ha jól használja ki azt az időt, míg valaki vigyáz a kicsire, takarítás, főzés helyett célszerűbb lehet a pihenés.

Beszélgessen!

Bátran mondja el aggodalmait, félelmeit! Beszélgessen olyanokkal, akinek van már tapasztalatuk, már vannak élményeik a szüléssel, születéssel kapcsolatban! Kérdéseivel bátran keressen fel szakértőket is! Aggodalmait ossza meg párjával, barátaival is! A várandóság időszaka remek lehetőség a környéken élő kismamákkal megismerkedni, akik később is társaságot nyújthatnak, megbeszélhetik tapasztalataikat.

Egyen jól!

Ha már túl van a várandósság első időszakára jellemző rosszulléteken, érdemes odafigyelni az étkezésre. Ha speciális diétát javasolnak, tartsa be! Az egészséges, tápanyagokban dús, változatos táplálkozás nem csak a testnek és a babának, de a szellemnek is hasznos.

Végezzen gyakorlatokat!

A mérsékelt testedzés, mozgás, ha jól esik és szívesen végzi a gyakorlatokat, szintén segít a jó hangulat megteremtésében, a stressz oldásban. Miközben mozog, figyelje teste jelzéseit, csak olyan feladatokat végezzen, melyek jólesnek. Ideális testmozgás lehet a séta, az úszás, illetve a kismama torna, kismama jóga, nyújtás, ahol légző és relaxációs gyakorlatokat is elsajátíthat. Habitusának megfelelően a gyakorlatokat végezheted csoportban és önállóan is.

Készüljön a szülésre!

A legtöbb kismama természetszerűleg aggódik, miként fog világra jönni kisbabája. Ismerkedjen meg a témával. Ha teheti, kérdezze meg édesanyját, Ön hogyan születet meg, hallgassa meg a családi történeteket. Ha már kiválasztotta a helyet, ahol szülni szeretne, derítse fel alaposan, járja körbe a lehetőségeit. Ha teheti, vegyen részt párjával együtt szülésfelkészítő tanfolyamon.

Készüljön fel a családi életre!

Még el sem tudja képzelni, mit jelenthet, ha bővül a család? Ha vannak kisgyermekes ismerősei, látogassák meg őket, töltsenek el együtt időt.

Relaxáljon!

Ha már ismer relaxációs, meditációs technikákat, használja őket, bátran hasznosítsa korábbi tudását. A nap bármely szakaszában relaxáljon, vagy használja a progresszív izom relaxációt. Ha még nem próbálta, vagy szeretné elmélyíteni tudását, fokozni a hatóerőt, keressen lakhelyéhez közzel olyan csoportot, terapeutát, aki segíthet megtanulni a kismama relaxációt. Ezekben a csoportokban megtanulhat relaxálni, építheti, tovább bontakoztathatja kapcsolatát magzatával, segítheti testének harmonikusabb működését és még társaságra is találhat.

Ha teheti, kényeztesse magát fürdőkben, kérjen masszázst is.

Kezelje magát!

Ne feledje, hogy a nevetés a legjobb lehetőség a feszültség oldásra. Találkozzon barátaival, nézzen vicces filmeket párjával, vagy menjenek moziba.

Otthon is kényeztetheti magát: készítsen magának kellemes fürdőt.

Ha már túl nagy a pocakja és nehéz egy-egy feladatot elvégezni, (pl.: lábujjkörmök vágása), kérjen segítséget!

Abban az esetben, ha ezek után is stresszesnek érzi magát egy kismama, és úgy látja, hogy a stressz mértéke már meghaladja azt a szintet, amivel meg tud küzdeni, érdemes a védőnővel, illetve orvosával konzultálnia. Felmerülhet, hogy szakszerű segítsége lesz szüksége. Ma már remekül kidolgozott módszerek segítenek megküzdeni problémáinkkal.

A megjelent írás a "Belső erőforrásaink, lelki egészségünk" programsorozat részeként jelent meg.

A programsorozat létrejöttéhez köszönjük az EMMI és az FSZK támogatását. 

Szakértői bejegyzés- Szantner Judit, pszichológus

„..Csörgőtől a tabletig..”

Megjelentek az Újgenerációs csecsemőjátékok

A baba tévéadások mellett megjelentek a csecsemők számára kifejlesztett számítógépes applikációk, de már vannak kifejezetten az 1 év alatti korosztályt célzó érintőképernyős táblagépek is.

Sok kérdést kapunk azzal kapcsolatban, hogy szabad-e a gyerekeknek tévét nézniük, számítógépes játékokkal, vagy érintőképernyős készülékkel játszaniuk.

A pontos kérdés nem is az, hogy szabad-e, sokkal inkább az, hogy hogyan játszanak vele! Miként tanítsuk meg gyerekeinket a digitális eszközök használatának kultúrájára?

Roppant aktuális a kérdés, mivel a nem megfelelő internethasználat, a netikett hiánya révén a kisiskolások körében egyre nagyobb gondokat okoz a cyberbullying (kortársak zaklatása, kiközösítése, bántalmazása, terrorizálása digitális eszközök segítségével, pl.: előnytelen, sértő fényképek, videók közzé tétele valakiről közösségi portálokon stb.).

A kisebbek korosztálya, az akár egy- két éves csecsemők esetében pedig egyre gyakrabban számolnak be tévénézési vagy digitális eszközzel kapcsolatos függőségekről. A szülői felügyelet nélküli, túlzott tévénézés (több mint napi egy óra) friss kutatási eredmények szerint súlyos, negatív hatással van a későbbi iskolai teljesítményre, a személyiség fejlődésére.

A megfelelő keretek, szabályok kialakítása nélkül, könnyen hozzászoknak a gyerekek, hogy akár napi 4-5 órán keresztül tévét néznek, számítógépes játékokkal játszanak. Így jelentősen lecsökken a mozgással, fantáziajátékokkal töltött idő mennyisége.

A tévé, számítógép, érintőképernyős digitális eszközök mindennapi életünkben folyamatosan jelenlévő, kétélű fegyverek. Egyrészről a gyerekek fejlesztésében sokrétűen és kreatívan használható eszközök, másrészről azonban nagyon veszélyes „fegyverek” lehetnek.

Ahogy, egy 12 hónapos csecsemőnek sem adjuk a kezébe az ollót, hogy szabadon játsszon vele, fontos a fent említett eszközök használatának szabályait is megtanítani a gyereknek. 

•  Mindig legyen szülői felügyelet!

• Szabjuk meg a kereteket!

• Ki veheti elő, kapcsolhatja be a digitális eszközöket? Pl.: csak anya, vagy csak apa veheti elő... 
• Mikor lehet használni? Pl.: csak hétvégenként, csak szerdánként, vagy csak ha apa is otthon van…
• Mennyi ideig használjuk? Pl.: két rövid mesefilmet lehet megnézni, 20 percet lehet játszani...
• Hol használjuk? Pl.: a nappaliban, vagy a dolgozóban lehet, de a fürdőszobába, konyhába nem visszük be a táblagépeket… 
•  Pontosan mit fogunk vele csinálni? Beszéljük meg előre! Mindig legyen célja az eszközök használatának!

• Bármit is használunk, nézünk, játszunk, utána dolgozzuk fel az élményeket! Beszéljük a tanulságokról, készíthetünk rajzot, vagy akár el is bábozhatjuk, a lényeg, hogy egy újabb modalitásba helyezzük át élményeinket! Gondoljuk át közösen, a való világban milyen helyzetekben találkozunk hasonló élményekkel?

• Ne feledjük: A szülők a legfőbb modellek gyermekeik számára! Ha egész nap szól a televízió a nappaliban, vagy otthon is sokat dolgozunk laptopunkon, érintőképernyős telefonunkkal foglalkozunk, mintává válik gyermekeink előtt ezeknek az eszközöknek a használata, természetszerűleg ki fogják próbálni.
  

A digitális eszközök áthatják élettereinket, szinte nélkülözhetetlenek mindennapjaink során. A technikai eszközökkel való találkozásra, azok célszerű, átgondolt alkalmazásra való nevelés az első pillanatoktól kezdődően elengedhetetlen. Erre hívja fel a figyelmünket az a videó is melyen egy 1 éves kisbaba papír újságok lapozgatása során érintőképernyős eszközök használatakor elsajátított mozdulatokkal kísérletezik. 

Ezért javasolni tudjuk, hogy a digitális élmények mellett bátran merítkezzünk meg az olvasás gyönyöreiben és az olvasott élmények érzelmi hatásaiban. Íme a kedvencünk:

 

Gézengúz Barangoló- a pszichológia- tudomány világában

Pszinapszis

A hétvégén 17. alkalommal rendezték meg a Budapesti Pszichológiai Napokat, azaz a Pszinapszist. A rendezvény nyüzsgő kulturális és szakmai forgatagában számos izgalmas előadást hallottunk, melyek nekünk szülőknek is nagyon hasznosak, és iránymutatást adnak. Íme egy kis ízelítő az elhangzottakból:

A túlzott fejlesztés, a gyerekek teljes szabadidejét betöltő szakkörök és különórák ellen érvelt Dr. Kádár Annamária. Javasolja, hogy kiegyensúlyozott, esetenként „üresjáratokat” is megengedő időbeosztást alakítsunk ki. Előadásában a Slow Parenting (Nevelj lassan!) mozgalmat mutatta be, ami a minőségi szülő- gyermek kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.

A technikai forradalommal, újdonságokkal „álmaink valósultak meg! De ingyen ebéd márpedig nincs!” mondta Dr. Boross Ottilia, aki a multimédiás eszközök és internet nem megfelelő használata kapcsán, a kiskamaszok körében megjelenő cyberbullying (cyber-basáskodás) problémáiról, és a szülők, tanárok, kortársak lehetséges megoldási stratégiáiról tartott előadást.   

Dr. Németh Dezső friss eredményekről számolt be az emlékezettel, autizmus spektrumzavarral kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra, hogy alapvetően idegrendszeri, agyi struktúrát érintő elváltozások esetén ne elégedjünk meg a viselkedés alapú diagnosztikával. Jól funkcionáló autizmus spektrumzavarban szenvedőknél többször találtak a háttérben epilepsziát, melynek gyógyszeres kezelésével a tünetek enyhíthetőek voltak.   

 

Szakértői bejegyzés- Szantner Judit, pszichológus

Kialakítható, vagy velünk született kötődési stílusunk?

A csecsemő édesanyjával, édesapjával és más fontos gondozóival általában 7-9 hónapos korára alakítja ki kötődési stílusát. A kötődés a kapcsolatnak az a formája, ami meghatározza, hogy a csecsemő, amikor számára kellemetlenséggel, nehezen uralható helyzettel találja szembe magát, miként viselkedik. Ha például egy 10 hónapos kisbaba egyszer csak szülei nélkül, az újdonsült baby-sitterrel találja magát kettesben, vagy az édesanyja nélkül kényszerül megkezdeni a bölcsődei lét megszokását, gyakran tapasztaljuk, hogy megijed, tiltakozni kezd, szüleit követeli, ilyenkor aktiválódik kötődési rendszere. Azok a csecsemők, akik biztonságosan kötődnek, ilyenkor aktívan jelzik kellemetlenségüket, hiszen bízhatnak benne, hogy szüleik segítségükre sietnek, a visszatérő szülőt, gondozót pedig megkönnyebbüléssel, örömmel fogadják. Azonban esetenként azt tapasztaljuk, hogy vannak olyan gyerekek, akik idegen környezetben, számukra kellemetlen helyzetben nem tudják megfelelően kimutatni negatív érzelmeiket, ha pedig mégis kimutatják, a segítségükre érkező szülőktől esetenként még jobban megijednek.  

Az elmúlt évtizedek kutatási eredményei azt sejtetik, hogy a biztonságos kötődés kialakulásának kulcsa, hogy a szülő a legkorábbi időszaktól kezdve kellő érzékenységgel tudjon fordulni csecsemője felé, szenzitíven érzékelje igényeit és annak megfelelően reagáljon. A csecsemők szüleikkel kialakított kötődési viselkedése további életük során is meghatározó lesz alapvető kapcsolataiban. A biztonságosan kötődők a későbbiekben is magabiztosan ki tudják fejezni érzelmeiket, problémáikat, bízva abban, hogy a másik megérti és érzékenyen reagál.

 Az Iowai Egyetem kutatói olyan gént azonosítottak, melynek  hosszabb változatát hordozó gyerekek, kevésbé kielégítő környezeti reakciók esetén is biztonságos kötődést alakítottak ki. Azok, akik egy vagy két hosszabb alléllal rendelkeznek a megfelelő génen (szerotonin transzporter gén) a negatív érzelmi állapotaikat könnyebben tudják uralni. Gondoljunk bele mekkora segítség lehet egy kis súlyú koraszülött babának, ha uralni tudja negatív érzelmeit, már az inkubátorban, ahol gyakran magányosan kell megküzdenie az előtte álló feladatokkal, olykor igen nehéz élményekkel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek igen eltérően küzdenek meg érzelmeikkel, ezért legyünk résen és ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk bajban van, segítséget kér tőlünk, igyekezzünk mihamarabb támogatni őt, és legyünk segítségére abban is, hogy megtanulja szomorúságát, bánatát, haragját kifejezni és kezelni.

A régóta fennálló kérdés, miszerint jellemünk vonásai, kötődési stílusunk és egyéb jellemzőink vajon velünk születettek, vagy fejlődésünk során környeztünk hatására alakulnak ki, tovább bonyolódik, és újabb izgalmakat rejt.