A fészek
- avagy címszavakban egy kisbaba és a külvilág viszonyáról -
Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy leteszik kisbabájukat a kiságy közepére aludni, és később az egyik sarokba benyomódva találják. Felnőtt fejjel ez roppant kellemetlen helyzetnek tűnik. Gyorsan igazítunk is rajta, vissza középre. De hamar rájövünk, ez szélmalomharc. Mert Ő, a mi kis szemünk fénye, visszatornázza magát újra és újra, és úgy szundikál tovább. Vajon miért?
Amikor megszületünk, még fogalmunk sincs arról, hogy hol vagyunk mi, és hol kezdődik a külvilág. Nem érzékeljük pontosan, hogy hol vagyunk a térben. Tulajdonképpen, még azt sem tudjuk, hogy vagyunk, mint önálló lény, annyira szimbiotikus kapcsolatban élünk édesanyánkkal...

Alváskor jó szolgálatot tehet egy – akár takaróból, vagy szoptatós párnából – rögtönzött „fészek”. Nagyobb biztonságban érzik magukat a csecsemők, ha testük körbe van ölelve. Evvel a kis fészekkel segíthetjük őt, hogy megtapasztalja testének határait. Mindemellett ez a helyzet emlékezteti őket a „régi szép időkre”.
Felmerülhet kérdésként, hogy akkor miért nem pólyázzuk be őket, mint tették azt a régi időkben? Valóban, a pólyában is körbeölelt állapotot tapasztalhat meg egy kisbaba, ám számára természetellenes testhelyzetben. A szoros pólyában a baba lábai nyújtva vannak, ez a csípőízületek fejlődésének nem tesz jót. Ezért inkább a fészek készítést javaslom.

Kipróbálták? Bevált a "fészek-trükk"? Meséljenek!
Szeretettel: Hanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése