2013. május 13., hétfő

Bemutatkozás- Hábermann Lívia- Szitkomm csoport



Hábermann Lívia vagyok. Színész és tréner. A Gézengúz alapítványtól kaptam egy nagy lehetőséget, hogy elindítsam gyermekek, fiatalok és felnőttek számára készségfejlesztő csoportomat Szitkomm néven. Ez mit is takar pontosan: szituációs játékok, kommunikációs gyakorlatok és interaktív feladatok.
15 évet töltöttem Földessy Margit szárnyai alatt, akit 10 évig drámapedagógiai asszisztensként kísértem. Ez az idő alatt sok mindent tanultam az élet különböző helyzeteiről, önmagamról és másokról. Célom az, hogy a csoport tagjai nemcsak önmagukat ismerjek meg jobban, hanem  környezetüket és embertársaikat. Ezen kívül felfedezzék erősségeiket, nyitottabbá, befogadóbbá váljanak és kapcsolatba kerüljenek a körülöttük lévő világgal. Közösen rávilágítunk arra, hogy ki milyen helyet foglal el a saját életében és feloldjuk a gátlásokat, ha szükséges. A kommunikáció rendkívül fontos, hiszen, ahogy beszélünk, amiket mondunk éppen úgy ad rólunk egy képet a másik ember számára, mint a testtartásunk, gesztusrendszerünk vagy arcmimikánk. Ezek mind fejleszthetőek a foglalkozások alkalmával, és az élet bármely területén hasznosíthatóak akár iskolában vagyunk és felelünk, akár munkahelyre pályázunk, és jó benyomást akarunk tenni az interjúztatóra. A Szitkomm korosztályok szerinti csoportban foglalkozunk improvizációs gyakorlatokkal, amik segítenek a konfliktuskezelésben, helyzetfelismerésben és megoldásban.
 "Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás." mondja Márai Sándor. Szeretnék mindenki számára lehetőséget biztosítani, hogy ez az út a legcsodálatosabb legyen!
Hábermann Lívia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése